Rovatok 2015-től
Rovatok
- Bemutatkozás »
- Fejlesztés beruházás »
- Informatika »
- Korszerűsítés »
- Környezetvédelem »
- Közlekedésbiztonság »
- Közlekedéstörténet »
- Kutatás »
- Megemlékezés »
- Méréstechnika »
- Mérnöki ismeretek »
- Minőségbiztosítás »
- Szabályzatok »
- Technológia »
- Egyéb »
Szerzői segédlet
A Sínek Világa folyóirat szerzőinek összeállított szempontok és segédlet.
Tovább »Archívum /
Majoros Imre (1943–2012)
Majoros Imre 1943-ban született, tizenöt évesen állt munkába a Nyugati Szertárfőnökség szerződéses dolgozójaként. Pályafutása során sok emberrel került munkatársi kapcsolatba, akik tisztelték és szerették. Legtöbben úgy emlékeznek rá, mint egy régi vasutas generáció egyik jeles és meghatározó képviselőjére, aki közel fél évszázadot töltött el a Magyar Államvasutak szolgálatában. Az anyaggazdálkodási területről indulva munka mellett tanult és szerzett közép-, majd felsőfokú végzettséget a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Szorgalmának, kitartásának és sikeres tanulmányainak köszönhetően a raktárkezelőből először a MÁV Budapesti Igazgatóság Közgazdasági Osztály vezetőjének helyettese, osztályvezetője, majd gazdasági igazgatóhelyettese lett. Ezt követően a Pályagazdálkodási Központ, utána a központi szervezetek pénzügyi és számviteli szolgáltatási feladatait ellátó szervezet főkönyvelője volt. Felelősségteljes szakmai munkája mellett szívesen vállalt társadalmi tevékenységet.
A történelmi hagyományokkal bíró önsegélyező szervezet, az Önkéntes Támogatási Alap alelnöki teendőit 19 éven keresztül látta el. Munkájában a szigorú számviteli és pénzügyi szabályok betartása mellett mindig a legjobb megoldásra törekedett. Munkatársaival, beosztottaival közvetlen szakmai és emberi kapcsolatot tudott kialakítani, ezért sokan barátjuknak, példaképüknek tekintették. Kiváló szervező- és irányítókészséggel rendelkezett, ami nagymértékben hozzájárult munkája eredményességéhez. Szakmai pályafutását 2005-ben, a MÁV Zrt. Pénzügyi Igazgatóság Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal hivatalvezetőjeként fejezte be. Valamennyi szakterületen kiemelkedően dolgozott. Tevékenységét, lelkiismeretes, precíz, határozott munkavégzését felettesei a hosszú évek során több jelentős kitüntetéssel ismerték el, ezek hiánytalan felsorolására itt nincs lehetőség. Megtalálható köztük a Szakma Ifjú Mestere cím, valamint az Aranyozott Széchenyi-emlékérem is. A különböző beosztásokban végzett feladatok segítették kellő tapasztalat megszerzéséhez és a MÁV teljes gazdálkodásának megismeréséhez. Munkája során tanúsított szorgalma, kitartása és tudása példa lehet valamennyiünk számára.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.