Rovatok 2015-től
Rovatok
- Bemutatkozás »
- Fejlesztés beruházás »
- Informatika »
- Korszerűsítés »
- Környezetvédelem »
- Közlekedésbiztonság »
- Közlekedéstörténet »
- Kutatás »
- Megemlékezés »
- Méréstechnika »
- Mérnöki ismeretek »
- Minőségbiztosítás »
- Szabályzatok »
- Technológia »
- Egyéb »
Szerzői segédlet
A Sínek Világa folyóirat szerzőinek összeállított szempontok és segédlet.
Tovább »Képi örökségünk – A Vasúti Hidak Alapítvány eddigi fotópályázatai
Alapítványunk vasúti hidak témakörben harmadik alkalommal írt ki fotópályázatot.
Az első pályázatra 1998-ban került sor, akkor 17 pályázó 98 képet küldött, az alapítvány pedig tíz díjat osztott ki.
A képek ipartörténeti emlékeket is megörökítenek, így például az egykori érdi háromcsuklós ívhidat (vasútkeresztezési műtárgy), amely egyedülálló volt beton ívhídként hazánkban, és 2007-ig, 94 éven keresztül szolgálta a vasúti közlekedést (1. kép).
Ma már ugyancsak a hídtörténetben és archív fotók segítségével emlékezhetünk meg, arról, hogy a Szajol–Arad vasútvonalon, Gyománál, a tervezett hajózónyílásban 1893-ban emelhető szerkezetet terveztek. Ezt a Hármas-Köröst áthidaló első acélhidat, azaz a fővonali hidat 1962-ben a mellékvonalba, a Gyoma–Dévaványa vasútvonal új nyomvonalába áthelyezték (a 2008/2009. évi európai uniós társfinanszírozással megvalósuló vonalrekonstrukció során ez lett a Szajol–Lőkösháza–oh. vasútvonal bal vágánya), ahol 1990-ig szolgálta a vasúti forgalmat. Az egykori Hármas-Köröst átívelő híd hajózási forgalom biztosítása miatti emelhető szerkezeti részét a beküldött kép örökíti meg. A háromnyílású, Gerber-rendszerű híd 16,00 m hosszú 25,00 m-es konzolokra támaszkodó középső szerkezeti részének bontását mutatja a szerző képe. Az 1998. évi fotópályázat egyik képén (2. kép) látható híd, a gyulai Fekete-Körös-híd is nem sokáig őrzi a vártát régi helyén, mert elmúlt felette az idő.
Épp a szeptemberben megrendezett IX. Vasúti Hidász Találkozón kapott tervezői nívódíjat a helyette épülő új híd tervezéséért az Uvaterv Zrt.
A második, 2009. évi fotópályázat a szegedi régióhoz kapcsolódott, az eredményhirdetés és a kiállítás a kecskeméti konferenciánkon volt. Akkor rendkívül népszerű volt a kiírásunk, mert 89 pályázó 611 fotója érkezett be. A pályázaton nehéz döntés után hét fotót díjazott a zsűri. Szép emléket állít idei konferenciánk helyszínéhez a festői környezet, melyet a címlapfotón látható hídról készült akkori pályamű is megörökít. A fotópályázat további darabjai közül választottuk ki a 3. képet. A 2009. évi pályázaton színes és fekete-fehér kategóriát hirdetett meg kiírásában az alapítvány.
Ekkor színes kategóriában I., II., III. díjat, fekete-fehér kategóriában csak II., III. díjat, továbbá színes kategóriában két különdíjat is adott ki az alapítvány és a vasúti hídosztály zsűrije. A pályázati képek egy részét – amelyeket a zsűri választott ki – 2009. június 25–27. között kiállítottuk a VII. Vasúti Hidász Találkozó helyszínén, Kecskeméten, a Technika Házában. Itt volt először lehetőség arra, hogy a résztvevők közönségdíjat is megszavazzanak.
A kiállítást ugyanazon a helyszínen, 2009. november 10. és 13. között a Tudományos Napok rendezvényén, a szervezők felkérésére még egyszer megrendeztük.
A nagy érdeklődésre tekintettel a képek közül 12 darabot kiválasztott egy zsűri, és 2010-ben azokat éves naptárba foglalva adta ki az alapítvány. A legszebbnek ítélt vasúti hídképekkel illusztrált naptárnak nagy sikere volt.
A harmadik, a 2015. évi fotópályázatra 18 pályázó 80 képpel nevezett.
A benyújtott pályázati anyagok értékelése alapján az alapítvány és a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Híd és alépítményi osztály tagjaiból álló zsűri három kategóriában összesen hét fotót díjazott.
Ezen a pályázaton Építés és bontás alatt lévő hidak, Üzemelő hidak, továbbá Műemlék hidak kategóriát hirdetett meg kiírásában az alapítvány. Tekintettel a viszonylag kevés pályaműre, valamennyi beérkezett képet kiállítottuk a IX. Vasúti Hidász Találkozón Lillafüreden, a Palotaszállóban.
Épülő és bontás alatt levő hidak kategóriában első helyezett lett, és az ezzel járó 80 000 Ft-ot kapott Papp Helga, a szolnoki Tisza-hídról készült Csere című felvételéért.
Második helyezett lett, oklevelet és 50 000 Ft-ot vehetett át Szeifert Tamás a szolnoki Tisza-híd építését bemutató Jármok című fotójával.
A zsűri döntése alapján harmadik helyezett lett, és 30 000 Ft-ot nyert Batka Roland a tiszaugi Tisza-híd 2013. évi mázolása című fotójával.
Üzemelő hidak kategóriában első helyezett lett, és 80 000 Ft-ot vehetett át Németh Tibor Simontornyai Sió-híd című fotójáért. Második helyezést ért el ugyancsak Németh Tibor, a Hidasnémeti Hernád-híd című felvételével, amelyért oklevelet és 50 000 Ft-ot kapott. Harmadik helyezést és 30 000 Ft-ot nyert Kolozsvári Dezső a Korábbi Északi híd című fotójával.
Műemlék jellegű hidak kategóriában első helyezett lett, és 80 000 Ft-ot kapott Gyukics Péter a Cernavodai I. Károly király híd című fotójáért. Ebben a kategóriában második és harmadik díjat nem adott ki az alapítvány.
A zsűri által odaítélt díjakon kívül a konferencia résztvevői a helyszíni kiállításon szavazhattak a fotókra. A szavazatokat a miskolci vasút-igazgatóság helyi segítői összesítették: 39 képre 135-en szavaztak. A közönségszavazatok alapján első helyezett egy miskolci kép lett, amely a 3-as számú főút feletti Langer-tartós hidat örökíti meg. Szerzője Galuskáné Kovács Tünde, aki az oklevelét később kapja meg az alapítványtól, pénzjutalmát, 50 000 Ft-ot a rendezvényen vette át.
A többezres darabszámú, látványos megjelenésű vasúti tartószerkezet megörökítésénél több pályaműre számítottunk ugyan, de örültünk az érdeklődésnek. Ez utóbbit az is bizonyítja, hogy a korábbi pályázat helyezettje is pályázott újra.
Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a fotók igen széles körben publikálhatók, így bemutatják a vasúti hidakat az azóta elkészült régiós hídállományt ismertető könyvekben is, vagy konferencia-előadásokon jelentek meg, a szerzői jogok tiszteletben tartásával, a fotós nevének feltüntetésével.
Az alapítvány a következő hidász találkozóhoz kapcsolódóan – melyet a szombathelyi régióban rendezünk – is szeretne fotópályázatot kiírni. Kérjük a szakmát szeretőket, hogy addig is gyűjtsék a vasúti hidakat bemutató fotóikat. Az alapítvány, ha nem is tud mindenkit díjazni, de kiadványaiban, szakfolyóiratokban közzétesz egy-egy jól sikerült fotót, ezzel a szerző neve fennmaradhat.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.