Közel kétszáz fős gyászoló gyüleke-zet kísérte utolsó útjára kollégánkat, Kovács Vilmost, aki 58 esztendős ko-rában, súlyos betegségben hunyt el.A technikusi alapképzettség és a pályafenntartás területén szerzett néhány évi gyakorlat után 1977-ben szerezte mérnöki oklevelét a Buda-pesti Műszaki Egyetem Építő mérnöki Karán. Első és egyetlen munkahelye – 33 éven át, 2010. augusztus 9-én be-következett haláláig – a MÁV Tervező Intézet volt, ahol mindvégig irányító mérnökként dolgozott, 1992-től a pályatervező iroda vezetőjeként. Pályafutása során számos terv elkészítésében vett részt, kisebb és nagyobb horderejűekben egyaránt, amelyek mindegyike a vas-út fejlesztését célozta. Vezető szerepet töltött be mindazokban a munkákban, amelyeknél átfogó szemléletű, koncepciózus mérnökre volt szükség. Nevéhez számos nagy jelentőségű tanulmány fűződik: a Budapestet délről elkerülő vasútvonal, a Budapesti Vasútfejlesztési Koncepció, a Szeged–Temesvár vasúti kapcsolat helyreállítása, a bu-dapesti elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése, az S-Bahn rendszerű gyorsvasúti közlekedés kialakítása és a budapesti elővárosi vasútháló-zat fejlesztése csupán néhány ezek közül. A vasúti közlekedésfejlesztés területén végzett munkásságáért 2002-ben Mikó Imre-díjat kapott.Mély szakmai elkötelezettségét mutatja, hogy munkája mellett részt vállalt a jövő mérnöknemzedékének nevelésében is. 1989-től folyamatosan oktatott a BME Vasútépítési Tanszékén. 1999-től a BME Út- és Vasútépítési Tanszék meghívott oktatója, 2003-tól az egyetem tiszteleti adjunktusa. Különös gondot fordított arra, hogy évről évre minél több hallgató válassza diplomamunkája témájául a vasútfej-lesztést. Számos munkabizottságban vett részt, és járult hozzá szak-értelmével a szabványok és előírások korszerűsítéséhez. Amíg ideje engedte, 1998-tól 2004-ig, a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Ta-gozatának elnökségi tagjaként tevékenykedett. 2010-ben választották meg a tisztújítás során a Tagozat Minősítő Bizottsága tagjának.Kiemelkedő munkásságáért mindenki nagyra becsülte, közvetlen környezete mégsem csak ezért tisztelte, hanem azért a mély em-berségért, amellyel a kisebb-nagyobb kontusokat kezelte. Szelíd nyugalmával mindig a megoldás felé billentette a megtorpanó fo-lyamatokat. Szerencsésnek mondhatja magát, aki a közös munkák során biztonságot és magabiztosságot nyerhetett e szelídségből és türelemből. Csak a jók képesek arra, hogy másokban a jót erősítsék.Lapzárta közben kaptuk a szomorú hírt, hogy dr. Ritoók Pál és Domján József kollégáink elhunytak. A következő számunkban meg-emlékezünk volt munkatársainkról.