A cikk szerzője:

Jung Péter hidász területi főmérnök
MÁV Zrt.

A MÁV Zrt. megújult korrózióvédelmi utasítása

Több kiváltó oka is volt a MÁV Zrt. korrózióvédelmi utasítás megújításának. A korosság mellett talán a legfőbb katalizátor a nemzetközi szabványkörnyezet módosulása, de a bevonatrendszerek tekintetében tetten érhető dinamikus fejlődés is gyarapítja az indítékok sorát. Egy biztos, a módosítás időszerű volt, és műszakilag mindenképp előrelépés. Terjedelmében az új utasítás ugyan hosszabb a réginél, azonban felépítésében, tagoltságában jóval átláthatóbb és szakmailag szélesebb körű. A H.2.2. utasítás készítése során célkitűzés volt, hogy már a munkák előkészítésétől egészen a minősítő vizsgálatokig, valamint a fenntartásig szakmai támaszt nyújtson valamennyi szereplő számára, legyen szó tervezőről, kivitelezőről, gyártóról/forgalmazóról, mérnökről, üzemeltetőről és még lehetne a sort folytatni.

A megújulás indoka

A P-6002/2012. számon kiadott Vasúti hidak acélszerkezeteinek korrózióvédelmi minőségbiztosítása című utasítás [1] (továbbiakban P-6002 utasítás) megújításának igényét, annak korosságán felül, számos egyéb tényező indokolta.
Amellett, hogy rengeteg kérdéskört egyáltalán nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozott, talán a legfajsúlyosabb témakört, a meglévő bevonatrendszerek fenntartásával, felújításával kapcsolatos kérdéseket a még korosabb, 1998-ban kiadott MÁVSZ 2947 vállalati szabvánnyal [2] együtt kezelt.
Tekintettel arra, hogy a korábbi utasítás szervesen az MSZ EN ISO 12944 Festékek és lakkok. Acélszerkezetek korrózióvédelme festékbevonat-rendszerekkel című nemzet­közi szabványsorozatra [3] épült, így a szabványsorozat 2018. évi módosulása [4] is jelentős szerepet játszott az utasítás megújulásában.
Az új utasítás 2021. január 25-ei dátummal H.2.2. A vasúti műtárgyak acélszerkezeteinek korrózióvédelme [5] néven (továbbiakban H.2.2. utasítás) lépett hatályba.

Nemzetközi szabványsorozat módosulásából adódó változások

Légköri korrozivitási kategóriák

Legyen szó új bevonat készítéséről vagy meglévő korrózióvédelmi bevonat felújításáról, a tervezés két fő alappillére minden esetben a szerkezetre ható korróziós igénybevétel, valamint a bevonatrendszertől elvárt élettartam meghatározása. Ez a két fő paraméter játszik a legnagyobb szerepet a bevonattípus, továbbá típustól függően a bevonatrendszer felépítésének megválasztásában.
A nemzetközi szabványsorozat változásai többek között e két fő paramétert is érintették, így erről mindenképpen célszerű szót ejteni.
A szabvány korábbi változata légköri közeg esetén hat korrozivitási kategóriát különböztetett meg, amelyek emelkedő sorrendben: C1 nagyon kicsi, C2 kicsi, C3 közepes, C4 nagy, C5-I igen nagy ipari és C5-M igen nagy tengeri. A P-6002/2012. számú utasítás hídtípustól és szerkezeti elemtől függően C3-tól C5-I-ig osztályozta a műtárgyak korróziós igénybevételét.
A módosult szabvány továbbra is hat kategóriát rögzít. Az első négy (C1-től C4-ig) változatlan maradt, a két C5-ös kategóriákat (C5-I és C5-M) összevonta, ezentúl egy önálló C5 kategóriát értelmezve, továbbá létrehozott egy új kategóriát CX szélsőséges megnevezéssel, amely tengeri szerkezetekre vonatkozik. Ez utóbbi Magyarországon nem releváns, így légköri közeg esetén a H.2.2. utasítás C5-ben határozza meg a vasúti műtárgyakra ható legmagasabb korróziós igénybevételt. Itt fontos megemlíteni, hogy bár a P-6002 utasításunk már C3 közepes kategóriát is értelmezett vasúti vonatkozásban, sajnos, a hosszú távú üzemeltetői tapasztalatok azt mutatják, hogy rendelkezésre álló forrás hiányában a műtárgyállományunk tervszerű karbantartása nem valósítható meg. Ezért a H.2.2. utasítás hatálya alá eső valamennyi új és meglévő acélhíd és műtárgy esetében C5 korróziós közegre alkalmas bevonatrendszert kell tervezni, alkalmazni. Emellett az utasítás úgy fogalmaz, hogy „Kevésbé kitett, alárendelt létesítmények, illetve tartozékok esetén (például beltéri szerkezetek, kevésbé igénybe vett műtárgyak, korlát, recés járólemez) alkalmazható C4 korrozivitási kategóriának ellenálló bevonat, azonban ehhez minden esetben az üzemeltető előzetes hozzájárulása szükséges.”

Tartósság

Idézve a H.2.2. utasításból, a tartósság (védő időtartam vagy elvárt élettartam) „az a felhordástól számított időtartam, amely során a bevonatrendszer – nagyobb korrózióvédelmi beavatkozás nélkül – ellátja korrózióvédelmi funkcióját”.
A módosult nemzetközi szabványban fajsúlyosabb változás érhető tetten a bevonatrendszerek várható élettartamára vonatkozó tartóssági követelmények osztályozásában. Korábban három tartóssági követelmény volt meghatározva, amelyek sorrendben rövid (kettő-öt év), közepes (5-15 év) és nagy tartósság (>15 év). Az új szabványban egyrészt megjelent egy negyedik kategória, az igen nagy tartósság, amely legalább 25 év várható élettartamot definiál, másrészt a meglévő három tartóssági osztály védő időtartamai kedvező irányba változtak (1. táblázat).

A H.2.2. utasítás szabályzása alapján a „vasúti hidak, műtárgyak acélszerkezetei esetén, valamint az olyan vasúti létesítményeknél, tartozékoknál, amelyek nehezen hozzáférhetők, illetve korrózióvédelmi bevonatuk fenntartása (javítás, karbantartás, felújítás) nagy forgalomzavartatást eredményezne, a bevonatrendszer tervezésénél minimálisan a VH (igen nagy) tartóssági követelményt kell figyelembe venni”, ugyanakkor „az acélanyagú tartozékok esetében – üzemeltető előzetes hozzájárulása alapján – tervezhető és alkalmazható a H (nagy) tartósságú bevonatrendszer is”.
A nemzetközi szabvány légköri korrozivitási kategóriákra és tartóssági osztályozásra vonatkozó változásainak említése mentén fontos megjegyezni, hogy a korábbi szabvány szerinti C5-I (igen nagy ipari) és H (nagy, >15 év) követelményekre megfelelő, cinkdús alapozóra épülő 320 µm szárazréteg-vastagságú festékbevonat-rendszer megfelel a módosult szabvány szerinti C5 (igen nagy) és VH (igen nagy, >25 év) követelménynek. Ez arra enged következtetni – a cinkdús alapozóra épülő rendszerek esetén biztosan –, hogy a korábbi szabvány által javasolt korszerű festékbevonat-rendszerek a gyakorlatban jobban teljesítettek, ezáltal tartósabbnak bizonyultak a feltételezettnél.

Egyéb változások

Érdességi kompenzáció

Teljesen új korrózióvédelmi bevonat készítése vagy meglévő bevonat teljes felújítása során a legtöbb bevonattípus esetén általában az előkészített alapfelület elvárt tisztasága szemcseszórás esetén minimum Sa 2½, érdessége pedig közepes (G). Az elvárt érdességet a vonatkozó MSZ EN ISO 8503-1 szabvány [6] az összehasonlító minták adatainál számszerűsíti ugyan mélységi értékekkel, a P-6002 utasításban azonban az ebből adódó többletvastagság nem jelent meg az elvárt bevonatvastagságoknál. A H.2.2. utasítás valamennyi bevonatrendszer esetén, amelynél az alapfelület elvárt érdessége közepes (G), egységesen 25 µm-rel növelt vastagsági értékeket rögzít az elvárt bevonatvastagságoknál (2. táblázat).
Itt fontos megjegyezni, hogy az érdessé gi kompenzáció minden bevonatrendszer esetén az alapfelülettel érintkező réteg esetén értendő.



Üzemeltetői beépítési engedély

Vasúti hidak, műtárgyak korrózióvédelmi bevonatrendszereinek alkalmazása már a P-6002 utasítás hatálya alatt is külön engedélyhez kötött volt (MÁV alkalmazási engedély), azonban az engedély kiadásának feltételei nem voltak utasításszinten rögzítve. Emiatt korábban gyakran rögös és hosszú átfutási idejű volt egy-egy rendszer MÁV-on belüli alkalmazásának engedélyezése, ezért a különböző festék-, illetve egyéb korrózióvédelmi bevonatrendszer-gyártók, -forgalmazók érdekében a H.2.2.-ben rögzítettük az üzemeltetői beépítési engedély (ÜBE) kiadásának feltételeit, amely alapvetően négy részből áll:

  • Az alkalmazni kívánt bevonatrendszer jellemző dokumentumainak benyújtása (műszaki adatlap, biztonsági adatlap, alkalmazási/beépítési útmutató stb.).
  • Gyártó által kiadott teljesítménynyilatkozat, illetve annak háttérdokumentumainak benyújtása (ETA vagy NMÉ műszaki értékelésének és az értékelés háttérdokumentumai).
  • Vonatkozó vasúti referenciák bemutatása (nemzetközi és/vagy magyar).
  • A bevonatrendszer kísérleti alkalmazása, illetve a kísérleti alkalmazás tapasztalatainak „megfelelő” értékelése.

Ehhez a témakörhöz kapcsolódóan készült az utasítás 1. számú melléklete, amely rögzíti a festékekkel és festékbevonat-rendszerekkel szemben (pigmenttartalom, illóanyag-tartalom, tapadószilárdság, felhordhatóság, felhasználhatósági idő, mélyhúzási rugalmasság stb.), valamint a bevonatrendszerek laboratóriumi vizsgálataival szemben támasztott követelményeket (gyorsított öregítési laborvizsgálatok típusainak és paramétereinek rögzítése).

Korróziós károsodási vizsgálat

Meglévő híd korrózióvédelmi bevonatának javítása, karbantartása esetén a tervezést megelőzően – feltéve, hogy nem előre deklaráltan a bevonatrendszer teljes felújítására kerül sor – a meglévő bevonat állapotát vizsgálni kell (1. ábra).
A meglévő bevonatok korróziós károsodási vizsgálatának menetét és értékelését korábban az 1998-ban kiadott MÁVSZ 2947 vállalati szabvány, továbbá a H.2.2. utasítás szabályozza.

1. ábra. Nem a szabvány szerinti korrózióvédelem két év elteltévelÚjdonság a korábbi módszerhez képest, hogy a bevonat korróziós károsodási fokának (KK) meghatározása a szemrevételezéses vizsgálat során megállapított károsodási formák (H – hólyagosodás, Ri átrozsdásodás, R – repedés, L – leválás és K – krétásodás) értékeinek súlyozásából történik az alábbi képlet segítségével:
KK = 15×H+50×Ri+15×R+15×L+5×K
A képlet megjegyzése nem javasolt, tekintettel arra, hogy az tapasztalati úton nagy valószínűséggel változni fog.

Egyéb bevonatrendszerek

Vasúti hidak korrózióvédelmi bevonatainak eloszlásában továbbra is a festékbevonat-rendszerek alkalmazása az uralkodó, és ez vélhetően a közeljövőben sem fog változni, ugyanakkor a H.2.2. a korábbi utasításnál nagyobb teret biztosít egyéb bevonatrendszerek szélesebb körű alkalmazására. A festékbevonat-rendszerek mellett az új utasítás önálló fejezetet és a korábbinál részletesebb kidolgozást szentel az alábbi bevonattípusoknak:
• tűzihorgany bevonat,
• termikus szórással készült fémbevonat,
• duplex bevonatrendszerek,
• folyékony formában felhordható fémes bevonat.
Ez utóbbi egy újfajta, a P-6002 utasításban nem szerepelt bevonattípus, amelynek jellemzője, hogy olyan magas cinktartalommal bír, ami által aktív, katódos védelmet biztosít a fémnek. Ez a bevonattípus acél vasúti hídon teljeskörűen még nem volt alkalmazva, de várhatóan a közeljövőben kísérleti beépítés formájában bizonyíthat.

Korrózióvédelmi terv

Mindenképp említést érdemel a korrózióvédelmi vonatkozású tervek tartalmi követelményeinek rögzítése, amely vitathatatlanul az egyik legfontosabb alappillére egy korrózióvédelmi munkának.

A cikk folytatódik, lapozás:1

Irodalomjegyzék

  • [1] P-6002/2012. Vasúti hidak acélszerkezeteinek korrózióvédelmi minőségbiztosítása című utasítás. 2012.07.19.
  • [2] MÁVSZ 2947 Acélszerkezetű vasúti hidak korrózióvédelmi fenntartási munkái című MÁV Rt. vállalati szabvány. 1998.01.01.
  • [3] MSZ EN ISO 12944-1,2,3,4,5,6,7,8:2000 Festékek és lakkok. Acélszerkezetek korrózióvédelme festékbevonat-rendszerekkel. Szabványsorozat, 2000.
  • [4] MSZ EN ISO 12944-1,2,3,4,5,6,7,8,9: 2018 Festékek és lakkok. Acélszerkezetek korrózióvédelme festékbevonat-rendszerekkel. Szabványsorozat, 2018.
  • [5] H.2.2. A vasúti műtárgyak acélszerkezeteinek korrózióvédelme című utasítás. 2021.01.25.
  • [6] MSZ EN ISO 8503-1:2012 Acélfelületek előkészítése festékek és hasonló termékek felhordása előtt. Szemcseszórt acélfelületek érdességi jellemzői. 1. rész: Szemcseszórt felületek értékelésére való ISO érdesség-összehasonlító mintákra vonatkozó előírások és fogalommeghatározások (ISO 8503-1:2012), 2012.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2021 / Különszámában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©