Egy szerkezet védőbevonatának „leggyengébb” pontja ott lehet, ahol az a legvékonyabb, esetünkben ez a 10 mm vastag 1. számú merevítőlemez teljes felülete

(4. táblázat). Ezt a lemezt olyan acélminőségből gyártották, amely tűzi­hor­ganyozhatóság szempontjából je­len­tő­sen eltér az öv- és rácsrudak, valamint a 2. merevítőlemez anyagától. Itt az acél szilícium- és foszfortartalma játszik meghatározó szerepet.

Várható bevonat-élettartamok becslése

Az (MSZ EN) ISO 9223:2012 szabvány tartalmazza az egyes légköri korróziós osztályok meghatározását, valamint a cinkre (és más fémekre) vonatkozó rövid távú (1 éves) korróziós rátákat. A vasúti műtárgyak szokásosan több évtizedes élettartamra vannak tervezve, ezért korróziós hatásoknál az (MSZ EN) ISO 9224:2012 szabványban szereplő lineáris hosszú távú (30 év) korróziós rátákat (rlin) javasolt figyelembe venni. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a horgany korróziós vesztesége a kitét első időszakában (1–3 év) lényegesen nagyobb, mint az azt követő évtizedek alatt. Ez a jelenség a teljes értékű cinkpatina kialakulásával függ össze.
Az 5. táblázatban kívánjuk érzékeltetni a tűzihorganyzással kialakított védőbevonatok különböző korróziós körülmények alatt várható élettartamát.

A 3. táblázatban levő élettartamok az acélszerkezeten mért legkisebb bevonatvastagság, valamint az MSZ EN ISO 9224:2012 szabvány B.1 táblázata szerinti korróziós rátákkal számítva. Megjegyezzük, hogy a C-5 korróziós kategória (nagyon erős) külső téren, szabad levegőn elsősorban agresszív ipari környezetben előforduló osztály (MSZ EN ISO 9223:2012). Helyi hatások is okozhatnak ritkán ilyen erős igénybevételt.