A cikk szerzője:

Németh István építőmérnök

A Vasutak Együttműködési Szervezetének bemutatása

Írásomban bemutatom a Vasutak Együttműködési Szervezetének (OSZZSD) működését és tevékenységét, a MÁV Zrt. pályás szakszolgálatának részvételét az Infrastruktúra és Vasúti Jármű Bizottság munkájában, továbbá az együttműködés eredményeit is ismertetem.

Az OSZZSD kormányközi szervezet (alapítva: 1956), jelenleg 30 teljes jogú tagja van (Magyarország alapító tag) (1. ábra). Legfontosabb feladata az Európa és Ázsia közötti vasúti összeköttetés fejlesztése, különös tekintettel a fuvarjogi kérdésekre. A szervezet székhelye kezdetektől fogva Varsó.
A szervezet új alapszabályának (magyar nyelvű fordítása az azt kihirdető 142/2003. [IX. 9.] kormányrendeletben található) hatályba lépése (1993) óta az OSZZSD tagjai lehetnek az egyes országok közlekedési minisztériumai mellett a központi állami közlekedési szervek, illetve a vasutak központi szervei is.
Irányító szerve a Miniszteri Értekezlet, amely dönt új tagok felvételéről, a szervezet alapszabályának módosításáról és kiegészítéséről, valamint a költségvetésről. A Vezérigazgatói Konferencia a vasutak szintjén irányítja az együttműködést. Azokban az országokban, ahol több vezérigazgatóság van, az adott ország OSZZSD-tagja dönti el, ki vegyen részt a munkában. (A magyar közlekedési miniszter 1993-ban meghatalmazással átadta a minisztériumi tagságot, az ezzel járó jogait és kötelezettségeit a MÁV Zrt.-nek, az ideiglenes vagy végleges visszavonás lehetőségének fenntartásával) [1].
A 30 tagállam mellett megfigyelőként vesz részt a szervezet munkájában a görög OSE, a francia SNCF, a német DB AG, a szerb ZS és az orosz „FPC” Rt. – az orosz vasutak (RZSD) személyszállítási leányvállalata, továbbá társult vállalkozásként 34 vállalat Európa és Ázsia OSZZSD-tagországaiból.
A munka öt bizottságban és két állandó munkacsoportban, valamint számos időszakos munkacsoportban folyik.

Az OSZZSD végrehajtó szerve a Főbizottság

A Főbizottság biztosítja az OSZZSD tevékenységét a Miniszteri Értekezlet és a Vezérigazgatói Konferencia ülései közötti időszakban. A Főbizottság ellátja az OSZZSD keretében megkötött megállapodások és szerződések letéteményes funkcióit.    
A Főbizottság az OSZZSD tagjai által a Főbizottsághoz delegált szakemberekből áll. A Főbizottságot a Főbizottság elnöke vezeti. A vezetőség az elnökből, a két alelnökből és a Főbizottság titkárából áll. (A Főbizottság titkári tisztségét 2002 óta Magyarország képviselője töltötte be, Kiss Attila 2015. május 1. óta látja el a titkári feladatokat.)
Az OSZZSD végrehajtó szervei a szakmai bizottságok
I. Közlekedési Politikai és Fejlesztési Stratégia Bizottság.
II. Közlekedés Jogi Bizottság;
III. Teherszállítási Bizottság.
IV. Személyszállítási Bizottság.
V. Infrastruktúra és Vasúti Jármű Bizottság.

Állandó munkacsoportok

Jelenleg két ilyen csoport működik, a Kódolás és Informatika Állandó Munkacsoport és a Pénzügyi és Számviteli Állandó Munkacsoport.

Ideiglenes munkacsoportok

  • Ideiglenes munkacsoport a vasúti közlekedés szakoktatásával/képzésével kapcsolatban.
  • Az OSZZSD Bizottság közlekedéspolitikai és fejlesztési stratégiájával foglalkozó szakértőinek ideiglenes munkacsoportjai:

– a tudományos, műszaki és gazdasági információk technikai és programinformációs kérdéseiben;
– az OSZZSD vasúti közlekedési statisztikája kérdéseiben;
– a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok frissítésének kérdéseiben (az SzMGSz [Nemzetközi vasúti árufurazásról szóló megállapodás] 2. melléklete);
– a rakományelhelyezés és -rögzítés műszaki feltételeinek kidolgozására.

Közös csoportok más nemzetközi szervezetekkel

  • OSZZSD/ERA (Európai Vasúti Ügynökség) Kapcsolattartó Csoport a „Együttműködés az ERA és az OSZSZD között az 1520/1524 mm és 1435 mm nyomtávú EU-s és nem EU-s vasúti rendszerek kapcsolatának elemzése kérdéseiben” témában.
  • CIT (Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Bizottság)-OSZZSD közös munkacsoport (jogi csoport) a CIM (Nemzetközi vasúti árufuvarozási egyezményre vonatkozó egységes szabályok)/SzMGSz közlekedési jogi harmonizációja kérdéseiben.
  • „Kódolás és informatika” közös OSZZSD/UIC (Nemzetközi Vasúti Szövetség) csoport.


Az Infrastruktúra és Vasúti jármű Bizottság feladatkörébe rendelt témák

1. Járműszelvények a nemzetközi közlekedésben.
2. Vasúti pálya és műtárgyak.
3. Biztosítóberendezések és távközlési hálózatok.
4. Energiaellátási és villamos vontatási berendezések.
5. Vasúti járművek és a részegységeivel szemben támasztott műszaki követelmények.
A MÁV Zrt. Pálya és Mérnöki Létesítmények Főigazgatósága szervezete a 2. Vasúti pálya és műtárgyak témakörökben végez szakértői munkát.
A 2. Vasúti pálya és műtárgyak téma keretében négy szakértői munkacsoport működik, ezek az alábbi altémákban dolgoznak ki döntvényeket:
– Sínek, sínleerősítések, hézagnélküli vágányok és felépítményi munkák gépesítése.
– Az alépítmény és műtárgyak komplex kérdései.
– A vasúti pálya komplex diagnosztikája (2. és 3. ábra).

2. ábra. Diagnosztikai értekezlet résztvevői Budapesten 2013-ban3. ábra. Diagnosztikai értekezlet részvevői a MÁV KFV Kft. vezetőivel Budapesten 2013-ban
– Vasbeton aljak, kitérőaljak, kitérők és diagnosztikájuk (4. és 5. ábra).
A MÁV Zrt. Pálya és Mérnöki Létesítmények Főigazgatósága szakértői mind a négy szakértői csoportban részt vesznek és az éves munkatervekben javasolt témákban témavezetőként vagy társszerzőként dolgoznak ki szakmai anyagokat.

4. ábra. Kitérős értekezlet résztvevői Budapesten 2018-ban5. ábra. Kitérős értekezlet Varsóban az OSZZSD Főbizottság résztvevőivel 2017-ben, háttérben a tagországok zászlói

A cikk folytatódik, lapozás:123Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] MÁV Zrt. honlapja. https://www.mavcsoport.hu/mav/tagsagok-egyuttmukodesek
  • [2] Az OSZZSD weboldala: https://osjd.org/
  • [3] OSZZSD a Wikipedián. https://en.wikipedia.org/wiki/Organization_for_Cooperation_of_Railways
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2024 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©