A paládicspusztai ütközés

A XX. század második felében is történtek sajnálatos módon – súlyos – vasúti szerencsétlenségek. Ezek között – a szakirodalom csoportosítása szerint – találunk ütközéses, kisiklásos és egyéb kategóriába (megfutamodás stb.) tartozó eseteket is. A tömegszerencsétlenséget okozó, vonatütközéses balesetek közül az 1963-as, a Budapest–Szolnok vonalat érintő paládicspusztai az egyik legsúlyosabb.
1963. december 24-én, 8 óra 59 perckor Szolnok és Abony állomás között, a 970–971-es szelvényben a paládicspusztai (Abony külterületi városrésze) feltételes megálló közelében súlyos vasúti baleset történt. A Budapest-Nyugati pályaudvarról 6 óra 25 perckor induló, Szentesre közlekedő 7712/b számú személyvonat – közel 700 utassal – belerohant az előtte álló 2756/d jelű, 887 t terhelésű tehervonatba (1. kép).

Már az első hírek sok halálos áldozatról és sebesültről számoltak be. A szolnoki, kecskeméti és ceglédi mentők, valamint a műszaki mentést végző magyar és szov­jet katonai alakulatok – tankkal és daruval – azonnal kivonultak a helyszínre [1]. A mentési munkálatokat nehezítette, hogy a MÁV-nak csak elavult segélyszerelvényei voltak. Például a helyszínre vezényelt daru többször is üzemképtelenné vált [2]. A sebesülteket a szolnoki kórházba szállították.
Az első vizsgálatok alapján komoly személyi mulasztás történhetett. A mozdonyvezető – és figyelőfűtője – a rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények közepette (sűrű köd, –19 fokos fagy, 70–80 cm-es hótakaró [3]) figyelmen kívül hagyta a jelzők állását. Először az előjelzőn lévő sárga fény, majd a 168. számú vörös, „Megállj!” állást mutató jelző mellett haladtak el, ezt követően belerohantak a tehervonatba, és azt 30 m-rel előretolták. Az ütközés következtében a személyvonat 328 004 pályaszámú gőzmozdonya kisiklott és féloldalra dőlt, az utána következő három favázas kocsi, köztük a gyermekkocsi, egymásra torlódva teljesen összetört. A harmadik és negyedik vagon az első két kocsi szekrényét szinte leborotválta. Emiatt itt volt a legtöbb halálos áldozat. Kisiklott a tehervonat tíz kocsija is, közülük több javíthatatlanná vált [2].
A mozdony személyzete 36 órás pihenő után lépett szolgálatba Cegléden 8 óra 10 perckor, ugyanakkor tíz perc késéssel indultak el. Hamar nyilvánvaló vált, hogy a Budapest–Cegléd–Szolnok két­vágányú fővonalon háromforgalmú, Integra-rendszerű önműködő térközjelzők [3] kifogástalanul funkcionáltak. Az esetet követően Szeghalmi József mozdonyvezetőt és Kocsis Ferenc figyelőfűtőt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat. A minden részletet feltáró vizsgálat csak ezután vehette kezdetét [4].
A pályafelszabadítási munkálatok de­cem­ber 25-én, 7 óra 15 perckor fejeződtek be, ismét zavartalanul folyhatott a vasúti közlekedés a Budapest–Szolnok vonalon és érintett szakaszán (2. kép).

A 22 órás lezárás azonban így is nagy késéseket okozott a zsúfolt ünnepi forgalomban [2]. Ekkorra a halálos áldozatok száma 45-re (köztük 17 gyermek), míg a sebesülteké 34-re emelkedett. Az áldozatok azonosítását a hatóságok megkezdték, a MÁV pedig minden tekintetben gondoskodott a balesetben érintett személyekről [5]. A kormány mély megrendüléssel értesült a szerencsétlenségről, és az áldozatok hozzátartozóinak részvétét és együttérzését fejezte ki. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium saját halottjainak tekintette az áldozatokat, gondoskodott a temetésükről, továbbá hozzátartozóik megsegítéséről [1].
A XX. század második felének egyik legnagyobb vasúti katasztrófája kezdett körvonalazódni. Nemcsak a vasúti szakemberek, hanem a hazai utazóközönség érdeke is volt az esetet előidéző okok mielőbbi, pontos feltárása.