Rovatok 2015-től
Rovatok
- Bemutatkozás »
- Fejlesztés beruházás »
- Informatika »
- Korszerűsítés »
- Környezetvédelem »
- Közlekedésbiztonság »
- Közlekedéstörténet »
- Kutatás »
- Megemlékezés »
- Méréstechnika »
- Mérnöki ismeretek »
- Minőségbiztosítás »
- Szabályzatok »
- Technológia »
- Egyéb »
Szerzői segédlet
A Sínek Világa folyóirat szerzőinek összeállított szempontok és segédlet.
Tovább »Archívum /
Dr. Parádi Ferenc 1949–2012
Dr. Parádi Ferenc 1949–2012
Dr. Parádi Ferenc 1949-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán 1972-ben szerzett diplomát. Első munkahelye a Budapesti Műszaki Egyetem volt. Tanársegédként kezdte munkáját, és a Közlekedési Automatizálási Tanszék docenseként ment nyugdíjba. Az oktatás mellett rendszeresen publikált, sok műszaki, tudományos munkája jelent meg a szakmai lapokban. Pályája csúcsát a műszaki tudományok kandidátusa tudományos cím elnyerése jelentette 1991-ben.
Az 1990-es évek elején két mérnök társával együtt megalakította a Tran-SYS Rendszertechnikai Kft.-t, amelynek haláláig ügyvezető igazgatója volt. Kiemelkedő műszaki, tudományos ismeretei és német, valamint angol nyelvismerete révén a nyugati piacokon – főleg a német nyelv-területeken – is elismerést szerzett. A Tran-SYS Kft. a Vossloh IT-vel együttműködve a vasúti biztosítóberendezések működésével összefüggő szimulációs szoftverek kifejlesztésében mára piacvezető céggé fejlődött. Ezek a szoftverek alkalmasak a régebbi jelfogós, de a korszerű elektronikus biztosítóberendezések működésének szimulációjára is. A műszaki sikerek elérésében dr. Parádi Ferencnek meghatározó szerepe volt.
A Magyar Mérnöki Kamarának megalakulásától kezdve tagja volt. Vasúti biztosítóberendezési szakterületen tervezői és szakértői jogosultsággal rendelkezett. A Közlekedési Tagozat Vasúti Szakosztályának alapító elnöke. A Vasúti Szakosztály minden évben legalább egy vagy két – országos érdeklődést kiváltó – szakmai rendezvényt szervezett, 70–250 fő közötti résztvevővel. E szakmai napokon az egyes témák szerinti legismertebb külföldi és hazai szakemberek tartottak előadásokat. Ezenkívül a Vasúti Szakosztályban szakmai témákat (vasúti szakemberek utánpótlása, Országos Vasúti Szabályzat II. átdolgozása, kamarai vizsgák vasúti anyagainak összeállítása stb.) is kidolgoztak vezetésével. 2006-ban szakmai és kamarai tevékenységének elismeréseként a Magyar Mérnöki Kamara elnöksége Zielinski-díjjal tüntette ki. Önzetlenségére jellemző, hogy az elismeréssel járó pénzjutalmat a Vasúti Szakosztály által kiírt Diplomapályázatok díjazására ajánlotta fel.
Kezdeményezte a tervezői jogosultságok vasúti szakterületen történő meghatározásának felülvizsgálatát (a Magyar Mérnöki Kamara országos elnöksége a mai napig érdemben nem foglalkozott ezzel a kérdéssel). Mesteriskola indítását kezdeményezte vasúti szakterületen, melynek ez év szeptemberében tervezett indítását már nem érhette meg. 2012. június 1-jén a Közlekedési Tagozat Csány László-díjjal tüntette ki, amelyet betegsége miatt személyesen már nem tudott átvenni.
Szerénységére és szakmai kiválóságára szeretettel emlékezünk.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.