•    Dunaújváros állomás
A dunaújvárosi állomáson beépített ragasztott kitérők közül csak a rendkívüli terhelésnek kitett 3. sz. 48–XIV átszelési kitérő készült KC-220-as műgyanta habarcs alátömékeléssel. Mind az átmenő-, mind az átszelővágány irányát kiválóan tartja (12–13. ábra), magassági értelemben sincs láthatóan semmilyen elváltozás annak ellenére, hogy az alátömékelések általában sérültek. Előfordul, hogy az eltört ragasztóanyag már szinte teljesen kipergett (14–16. ábra), csak a ragasztóanyag kisebbik része lehet a sínleerősítés vagy sínszék alatt, de ez általában nem jellemző. Sokkal inkább a csavarok melletti repedések (17–18. ábra), a gumialátétek kitüremkedései (18. ábra) vagy a sarkok letörései (19. ábra) fordulnak elő gyakrabban. Az alátömékelt KC-220 műgyantás merev ragasztóhabarcs kitöredezése csak az utóbbi években volt tapasztalható.

A KC-330 rugalmas anyaggal aláöntött leerősítésekkel kapcsolatos tapasztalatok

A KC-330 rugalmas anyaggal megépített munkáknál – különösen a nagy terhelésű vágányok esetében – az egyik fő tapasztalat az volt, hogy mintegy 5-6 év után jelentkeztek először az aláöntés anyagának fáradásos tünetei. Ezek a leggyengébb anyagvastagságú helyeken mutatkoztak, nevezetesen a lehorgonyzó csavarok mellett mindkét oldalon, a kiöntőanyag függőleges berepedésével, majd hosszabb stagnálást követően a leerősítés kb. 20-21 éves kora után következtek be az igénybevétel nagyságától függő kitöredezések. Azóta a folyamat ismét stagnál, azonban a súlyosabb meghibásodások esetében nem jósolható meg, mikor következik be a további romlás vagy tönkremenetel.

• 59-es villamos
A Farkasréti temető–Márton Áron tér végállomás közötti nagy emelkedésű, kis sugarú ívekkel kialakított szakaszán megépült ragasztott felépítmény a 30 év alatt jól vizsgázott. A poliuretán aláöntés sok helyen az előírt legnagyobb vastagságnál számos helyen magasabbra épült (20. ábra), az idők során jól viselte mind az emelkedő, mind a két vezetősínes ívekben (21. ábra) fellépő jelentős erőhatásokat. A vonalszakaszon meghibásodások alig vannak. A rugalmas aláöntőanyag fáradása következtében csak elvétve észlelhető tőcsavar melletti repedés. A leerősítések még ma is kiválóan tartják a vágány és kitérők vízszintes és magassági vonalvezetését (22. ábra).

Néhol észlelhető a rugalmas aláöntőanyag kismértékű kitüremkedése, jobbára azonban csak olyan helyen, ahol kicsiny az aláöntési vastagság. Nagyobb emelkedésű szakaszon helyenként tapasztalható a lehorgonyzó tőcsavarok kismértékű ferdesége is, de általában ez sem jellemző (23. ábra). Szembetűnő azonban, hogy szinte minden kapubejárónál, illetve útátjáró magasabb oldalán a sínleerősítések erősen korrodáltak, teljes bizonyossággal a tökéletlenül kialakított vízelvezetés miatt (24–25. ábra).

 
• A19-es és a 41-es villamos átvezetése a Lánchíd alatt
A pályaszakasz nagy emelkedésű, kétvezetősínes kis sugarú ívekkel, ellenívekkel kialakított. A rugalmas aláöntésű leerősítések többnyire jó minőségűek, jóllehet a kiöntési vastagság sok helyen lényegesen magasabb a megengedettnél. Néhol azonban az alátétlemez leválása észlelhető (27. ábra). Ennél azonban sokkal súlyosabb az a meghibásodás, amelynél elsősorban az ív külső oldalán a túl magas aláöntés kiszakadt, a tőcsavarok elhajlottak, az alátétlemez levált a rugalmas aláöntésről (28. ábra). Mindezek ellenére a leerősítések még elfogadhatóan tartják a vágányt a fellépő nagy erőhatásokkal szemben.