„…Az eredeti épületek közül, melyeket a Tiszavidéki Vasút a későbbi Jász-Nagykun-Szolnok megye területén emelt, a karcagi állomás a legjelentősebb, amely a II. világháború végéig építészetileg változatlan formában maradt meg. 1945 után a felújítások sajnos megfosztották ornamentikájától és az ajtó, ablakszerkezeteket is részben átalakították. A karcagi állomás a Tiszavidéki Vasút középkategóriás felvételi épületeinek egyik legtipikusabb darabja. A középkategórián belül a kisebb méretű, egyszerűbb kialakítású, romantikus stílusúnak tekinthető épületek közé tartozik…”
Cseh Géza (Műemlékvédelem, 1992/1, 42–43. o.)
A Tiszavidéki Vasúttársaság 1856 és 1880 között összesen 37 felvételi épületet és 17 megállóhelyet épített.
A társaság építészei az indóházak megvalósítására hat változatban dolgoztak ki szabványterveket, amelyeket az utasforgalom és a forgalmi személyzet helyigénye alapján méreteztek. A tervezőkre az angol romantika volt hatással, melynek stílus­jegyei tisztán az elsőrendű, nagyvárosi pályaudvarok (Debrecen, Arad, Nagyvárad, Kassa) indóházainál és a más állomásokon is telepített, faszerkezetű vágánycsarnokoknál voltak megfigyelhetők, közülük sajnos egyetlenegy sem maradt fenn. A romantikus stílusjegyek felhasználásával alakították ki az ezeknél kisebb állomásaik felvételi épületeit is, jól kihasználva a tömegtagolás és az alkalmazott nyílásritmus épületméretekhez illeszthető előnyeit.

A karcagi állomás 1857-ben épült meg, mint a társaság középkategóriás méretű felvételi épületeinek egy jellegzetes darabja (1. kép). Vele megegyező III. rendű indóház megtalálható még a vonal többi állomásán, Forró-Encsen, Biharkeresztesen (volt Mezőkeresztes) és Sápon. A bécsi székhelyű vasúttársaság ugyan jelentős szerepet vállalt az alföldi mezőgazdasági termények szállításában, a mezővárosok utasainak kiszolgálásában, mégis állandó nehézségekkel küzdött és számos kritika is érte. Ezért 1880-ban szerződés született a társaság és az általa üzemeltetett vonalak államosításáról.