Pótári Zoltán 1983-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán, majd 1990-ben ugyanott szakmérnöki diplomát szerzett. 1983-tól a MÁV Szolnoki Pályafenntartási Főnökségen szakaszmérnök, 1992-től vezetőmérnök, majd a szervezeti változásoknak megfelelően főmérnök. 2004-től a MÁV Zrt. EU Program Igazgatóságon, 2007-től pedig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél volt projektvezető. 2010-ben tért vissza a MÁV Zrt.-hez, ahol alépítményi területi főmérnökként dolgozott a Pályalétesítményi Igazgatóságon.
Szakmai tudását a Szolnoki Pályafenntartási Főnökségen töltött  évek alapozták meg. Vezetőmérnöki, főmérnöki tevékenységével országos szinten is kivívta vezető társai elismerését.
Munkássága során tevékenyen részt vett a különböző vállalati utasítások kidolgozásában. Nevéhez fűződik a D.11. számú, a vasúti alépítmény tervezése, építése, karbantartása és felújítása során betartandó előírásokat tartalmazó utasítás kidolgozása, amely hatalmas hiányt pótolt. Tagja volt az új Országos Vasúti Pálya Tervezési és Létesítési Szabályzatot kidolgozó munkacsoportnak, amelyben az alépítményi fejezet kidolgozását végezte.
Szívügyének tartotta az utánpótlás nevelését. A Baross Gábor Oktatási Központ több tanfolyamán tanított, fő tantárgya a vasúti alépítmény volt.
Munkáját sok fórumon elismerték, ezek közül a leglényegesebbek:

• 2000 májusában a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter „A közlekedésért” szakmai érmet adományozta.
• 2000 júliusában megkapta „A Vasút Szolgálatáért” érdemérem bronz fokozatát.
• 2006 januárjában a Közlekedéstudományi Egyesület Elnöksége kimagasló társadalmi munkájáért Széchenyi István-emlékplakettel jutalmazta.
• 2019 júliusában kiemelkedő munkájáért vezérigazgató-helyettesi dicséretben részesült.

Magánélete sokszor háttérbe szorult a munkája miatt, de családjáról, főként rajongásig szeretett lányáról, Lauráról mindig nagy szeretettel beszélt. Szerencsére még látta őt felnőni és láthatta elindulását az életben, de a feleségével tervezett boldog nyugdíjas éveket már nem élvezhette.
2020. október 15-én – a MÁV-nál töltött szolgálati idő figyelembevételével és egészségi állapotára tekintettel – nyugállományba vonult.
2020. október 28-án, életének 63. évében, hosszan tartó, türelemmel és bizakodással viselt súlyos betegségben elhunyt.
Munkássága példaértékű, egész életét a vasútnak, a vasúti pályaépítésnek és -fenntartásnak, később az alépítménnyel kapcsolatos tudományoknak szentelte. Egy elkötelezett, kiváló kollégától búcsúzunk.

Papp Mária