Az utánpótlás-nevelés nem mindig zökkenőmentes. Legegyszerűbb esetben a nyugdíj előtt álló munkatársunk a kiválasztott fiatal kollégát maga mellé veszi és minden lehetséges szakmai programra magával viszi hónapokon keresztül. Ez idő alatt megismeri a helyi viszonyokat, a jövőben rábízott pályalétesítményt és tartozékait, találkozik a társszolgálatok képviselőivel, megismeri a területet, azokat a munkatársakat, akikkel közösen kell együtt dolgoznia.
Az idealizált helyzetben feltételezzük az ifjú kolléga szakmai tudását, már meglévő gyakorlatát. Ekkor csak a helyi körülményeket, a szakasz megismerését kell hozzátenni. Ez azokra a munkatársakra vonatkozik, akik korábban az ország más-más, de a vasúti pályafenntartás szakmai területén dolgoztak.
A gyakorlatban legtöbbször olyan kezdő fiatal érkezik, akinek ez az első munkahelye. Át kell állnia az egyetemi hallgatói életformáról, a szabadabb időbeosztásról, a kialakult szokásokról a munkaviszony adta kötelezettségekre.
 A felvételi elbeszélgetésen kiválasztottak bekerülnek a pályás csapatba, tele várakozással, érdeklődéssel, tudásvággyal.
Régen a vasúti munkavállalás családi hagyomány volt, generációk jöttek, váltották egymást és élték le életüket a „vasutasok nagy családjában”. (Személy szerint én a családomban az ötödik generációt képviselem.)
Vannak, akik a vasúti szolgálat hagyományaihoz hűen, családi kötődéssel érkeznek, viszont sok példa van arra is, amikor az adott családban az ifjú mérnök elsőként lép a vasút kötelékébe, majd megismeri és megszereti a szakmát, „átjárja a mozdony füstje”. Ők új, ismeretlen közegbe érkeznek, de igyekeznek mihamarabb beilleszkedni, kérik és várják a segítséget. Elfogadják, hogy minden helyzetben, mindenkitől lehet kérdezni, valamit tanulni, csak figyelni kell.
A programra jelentkező mérnökök végzettsége határozottan változatos képet mutat. A közlekedésépítő mérnök mellett találkozunk infrastruktúraépítő, tájépítő, vízépítő mérnökökkel, műszaki menedzserrel és még sorolhatnám a különféle végzettségűeket.
A későbbi, a gyakornoki programot követő szakaszmérnöki munka viszont nem tesz végzettségbeli különbséget, mindenkinek egyformán, ugyanazzal a szakmai tudással kell a munkát végeznie. A felkészítésben komoly kihívás az, amikor a más végzettségű gyakornokokat kell felkészíteni a „vizsgára bocsátható” szintre. Ez nemcsak a vizsgára elegendő tudást kell, hogy jelentse, hanem a vizsga utáni, azonnali munkára való felelősségteljes alkalmasságot is.
A hozzám kerülő fiatalokkal az első feladat az ismerkedés. Ez a legelső találkozáson a kölcsönös bemutatkozást, a szakmai és családi háttér, az egyéni érdeklődési kör rövid bemutatását jelenti. Fontos lehet annak tisztázása, hogy miért a MÁV-pályafenntartást választotta munkahelynek. A személyiség megismerése, adottságainak felmérése lényeges, mert van irányító és van csapatjátékos, van elméleti és van gyakorlati beállítottságú kolléga. Mindenkinek helye van, és mindenkire szükség van, de később, a munkakör kiválasztásában a mentor sokat tud segíteni a főnökség vezetőinek.
Jó, ha látják a munkát kezdő kollégáink, hogy egy hosszú felkészülési folyamat elején vannak. A szakaszmérnöki vizsga a kiindulópont. A várhatóan több évtizedes munkájuk során sok fejlesztés, új technológia, új gép, új szerkezet jelenik meg, amelyeket meg kell ismerni és használni. Ezt csak folyamatos tanulással, naprakész tudással lehet biztosítani.
A gyakorlatban az a jó, a hiteles mérnök, aki tanácsot tud adni, irányítja, segíti a beosztottak munkáját. Ez nem a felkészületlen ember okoskodását jelenti, hanem a szakirodalom folyamatos olvasását, az új dolgok iránti fogékonyságot, a megismerést, a tanulást, a továbbképzéseken való aktív részvételt feltételezi. Legyen meg a tudása, a szakma szeretete és kell egy szakmai alázat is.
A nálunk működő többlépcsős, többirányú felkészítés során mindenkinek először pályafenntartási alapismeretet és gyakorlatot a fenntartási szakaszon kell megszerezni, minél több felügyeleti munkába bevonva. Erre a feladatra kiválasztott gyakorlószakaszaink vannak, amelyek a következők: Debrecen II, Tócóvölgy, Nyíregyháza és Nyírbátor. Ezeken a szakaszokon a gyakornokaink olyan pályamesterek mellett végzik a munkát, akik szívesen adják át tudásukat, megmagyarázzák a napi munkát. Eleinte csak a figyelés, a kérdések feltevésének lehetőségét kapják, ami kibővül egyszerűbb, majd összetettebb feladatokkal. Megismerik a mérőeszközöket, méréseket végeznek, majd saját mérési jegyzőkönyvet kell felvenniük. Az eredményeket ki kell értékelni, javaslatot tenni a hiányosságok megszüntetésére. Mindezt természetesen pályamesteri segítséggel végzik, majd a személyes találkozásokon beszámolnak nekem és társaiknak a helyszíni munkákról és azok eredményéről.
A gyakorlati munkát úgy igyekszünk szervezni, hogy a gyakornokoknak lehetőségük legyen a más szakaszokon folyó munkákra, vágányzárakra is kimenni. Több visszajelzést kaptam, hogy egy-egy fiatal kolléga saját kezdeményezéssel más szakasz főpályamesterénél bejelentkezett és kiment a munkát megismerni, például éjszakai síncserénél vagy KIAG-szabályozásnál.  
A szakaszokon gyakorlatban megismerik a hagyományos és hézagnélküli vágányokat, a pályába épített szerkezeteket és a felügyeleti munkát. A mellékvonali és fővonali, hiba- és zavarelhárítási, karbantartási munkákat lépésenként látják, a feladatokat operatív tervezési és kivitelezési szinten átélik és megtapasztalják.
Közben egymásra épülő jelleggel folyamatos az elméleti képzés is, ami összhangban kell, hogy legyen a gyakorlati munkákkal, tehát a felügyeleti és karbantartási tevékenységgel.
A legelemibb ismeretektől haladunk a részletek és a szakmai „finomságok” felé. A nyomvonalkifejtéstől, a semleges vonaltól indulunk. A mentori munka érdekessége, kihívást jelentő része, ha egy-egy csoportban más-más végzettségű, tehát eltérő tudásszintű fiatalokkal kell foglalkozni. Mostani csoportomban van infrastruktúraszakon végzett gyakornok, aki a pályás alapismereteket már megkapta az egyetemen, de van vízépítő mérnök, műszaki menedzser, akiknek az egyetemen megszerzett általános mérnöki tudásán kívül a MÁV, a vasúti vágány teljesen ismeretlen, minden információ újat jelent. Velük sokkal többet, sokszor egyénileg kell foglalkozni, meg kell találni az eredményhez vezető egyéni módszert.
Meg kell tanulni a közös munkát is, ezért ebben a csoportban olyan feladatot kapnak, amelyben két-három fő együtt dolgozásának eredményét kell bemutatni. Később fontos lesz az együtt munkálkodás, az együtt gondolkodás.
A felkészítés végére eljutunk az önálló vágányzártervezésig. Kiemelten kezeljük a kapacitáskorlátozásokat, a vágányzárak műszaki tervezését, a vágányzári létszám- és az eszközigények rendelkezésre állásának figyelembevételével készített technológiára alapozott megfogalmazást. Fontos a vágányzár előkészítésénél a csak a forgalom kizárása alatt végezhető munka és az utómunkák szétválasztása és megszervezése.
Az alapfogalmakat közösen megbeszéljük, értelmezzük. Mentorként nem feltétel nélküli lexikonszerű megfogalmazással, hanem értelmezéssel várom az anyagok ismeretét. De a megfelelő szakkifejezések elsajátítása és rutinszerű használata kötelező. Ezt ki kell emelni, hiszen „egy nyelven” kell beszélni.
A beszélni szó fontosságát szükséges hangsúlyozni. Napjainkban egyre relevánsabb szerepe van az írásbeli feleleteknek, vizsgáknak, ami sokszor a verbális kommunikáció rovására megy. Aki több ember előtt beszél, sokszor nehezen formálja a mondatokat, pedig nem a tudásával van baj, hanem a nyilvános beszéd gyakorlatának hiánya okozza a gondot. A szóbeli megnyilvánulásokra kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk. A vizsga után, gyakorló mérnökként sokszor kell majd kisebb-nagyobb közösség előtt véleményt mondani, tájékoztatást, oktatást tartani, munka közben folyamatosan kommunikálni.
A felkészítésbe bevonom, egy-egy napra felkérem azokat a munkatársaimat, akik az anyag- és eszközkezelést, a gazdálkodástervezést vagy a diagnosztika területét mutatják be.
 Az elméleti ismeretadás jelentős része Debrecenben, kis tárgyalóteremben történik, de szükség (igény) szerint kimegyünk a vágányokhoz, kitérőkhöz, az elérhető szerkezetekhez, mert ezeket élőben kell látni, megfogni. Nem elég beszélni valamelyik rendszerelemről, ez kevés, még ha kivetítve látjuk is. A kinti gyakorlatokat segítik a pályamesterek, kitérőlakatosok, akik működés közben is, de alkatrészekre szedve műhelyben is megmutatják a tárgyalt szerkezetet, például a váltóábra beszabályozását vagy a vezetéstávolság beállítását.
A felkészítés része, hogy megismerjék a különböző szintű terveket, a tervek értelmezését. A tervek véleményezésével eleinte sok idő megy el, mert a szabályozásokat az utasításokból ki kell keresni, tudni kell, hogy mit, hol lehet megtalálni. Később nekik is kell rajzokat, terveket készíteni.