Járványok a magyar vasúton 1854–1896 között

A mai egészségügyi viszonyok között nehéz elképzelni, hogy annak idején több hazai vasút építését és üzemét is erőteljesen hátráltatták az építkezés helyén kitört, vagy a vasútüzemben is fellépő kolera- és egyéb járványok. Emiatt a XIX. században többször is a vasúttársaságok és a MÁV is szigorú intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni, hogy megakadályozzák a járványok vasúton való terjedését.
Az építési helyeken és a vasúti üzemben terjedő járványok közül a jelentősebbek:
1854/1855 telén a győr–újszőnyi vonal építését az időjárás miatt ugyan szüneteltették, de a munkások egy része nem utazott haza, hanem zsúfolt, nyomorúságos szálláshelyeiken (barakkokba, istállókba, kocsi­színekbe húzódva) próbálták kivárni a tavaszi munkakezdést. Az ínséges táplálkozás, a tisztálkodási lehetőségek hiánya miatt a munkások között először tífusz-, majd kolerajárvány tört ki. A környező kórházakban mintegy 200 fertőzöttet ápoltak, közülük 60-an meghaltak. A veszélyt növelte, hogy a betegség átterjedt a győri lakosságra is, és több halálos áldozatot követelt.
A XIX. század közepi hazai munkásviszonyok jellemzésére érdemes leírni, hogy a bécs–győri vasútépítésnél dolgozó munkások helyzetét – a beadott panaszok alapján – a győri megyei hatóság is vizsgálta. A megállapítások szerint a munkahelyen számos szabálytalanság volt észlelhető, a munkások minden tekintetben ki voltak szolgáltatva a vállalkozóknak. A napi munkaidő túl hosszú volt, reggel 6 órától este 7 óráig tartott, tehát napi 13 órát kellett dolgozni. A munkabért menet közben több ízben csökkentették, a napi bért az eleve megállapított 1 forint 32 krajcárról 40, 36, sőt egyeseknél 34 krajcárra szállították le. A vállalkozók, illetve a munkavezetők a kubikfigurák felmérésénél is megkárosították a munkásokat.
A vasúttársaság a munkába álltaknak élelmiszer-vásárlásra előleget adtak, amit a bérfizetéskor levontak. Az előleg azonban kevés volt, gyorsan elfogyott, ezért a munkások kénytelenek voltak az élelmet hitelbe, a vállalkozó raktárából vásárolni. Itt viszont az árak magasabbak voltak, mint a falusi kereskedésben, a szalonna, kenyér, pálinka minősége rosszabb volt, ugyanakkor a raktárosok a mérésnél is becsapták a vásárlókat.
1857-ben a Mohács–Pécs vasútvonal, 1870–1872-ben a Kassa–Oderbergi Vasút építésénél ütötte fel fejét nagymérvű kolerajárvány.
Nagyon súlyos járvány pusztított a máramaros–körösmezei vasút építésénél is. A vasutat a MÁV építtette, a kivitelező a Gregersen G. és fia cég volt. Az építési munkát 1892 utolsó negyedében kezdték el, a befejezési határidő 1895. június 30-a volt, olyan kikötéssel, hogy a pálya már 1894 decemberében katonai szállítások céljaira alkalmas állapotban legyen. A kivitelezésnél az átlagos vasútépítkezésekhez képest is több nehézséggel kellett megküzdeni, a nehéz hegyi terep, a sok földmunka, a nagyszámú híd- és alagútépítés, a kedvezőtlen időjárás, a fagyok, az esőzések és a havazások mellett azonban a legtöbb bajt az 1893 nyarán a Felső-Tisza-völgyben kitört kolerajárvány okozta, amely újult erővel lépett fel másodízben 1894 őszén. A járványban a mintegy 8-10 ezres létszámból 1847 munkás betegedett meg, akik közül 226-an meghaltak. A mun­kások a járvány hatására nagyrészt elhagyták az építkezés helyszínét, és a munka emiatt leállt. A terület fertőtlenítése, a munkásszállások felégetése, majd újjáépítése után indult be ismét az építkezés, és a kivitelező vállalat, a Gregersen cég jó szervezőkészségének köszönhetően mindössze két hét késéssel befejeződött.
Az építkezésektől függetlenül a kolera a vasútüzemben is veszélyeztetett. Emiatt a MÁV több évben (1892-ben például 70 esetben, 1895-ben és 1896-ban is többször) kénytelen volt rendelkezést kiadni a járványok külföldről, elsősorban a Balkánról, Romániából és Kis-Ázsiából való behurcolása ellen.