Piaci követelmények és teljesülésük

A műszaki-technikai igénypontok biztosítják az alapját a tűzihorganyzott termékek felhasználhatóságának, a megfelelő korrózió elleni védelemnek. 30-40 évvel ezelőtt lényegében csak a műszaki szempontok domináltak a bevonatok értékelésénél. Azóta szüntelenül erősödnek a piaci igények (esztétika, költségek), és ez a folyamat az egyre intenzívebb termékversenyre vezethető vissza. Az acélszerkezet-gyártó vállalkozások piacán éppen úgy erős a verseny, mint a tűzihorganyzó üzemek által nyújtott szolgáltatások között. Ebben a küzdelemben – a védőréteg tulajdonságait illetően – négy fő szempontot érvényesítenek a megrendelők.

Ezek a következők: 

•  Esztétikus megjelenés
•  Alacsony bérhorganyzási költségek
•  Szükséges rétegvastagság
•  A bevonat hibahelymentessége 

Nem lehet különbséget tenni az egyes tényezők között, valamennyit egyszerre és a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni. Mint látható, itt már az esztétika és a költségek is a meghatározó elemek közé kerültek. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az esetek többségében a négy szempont összeegyeztethető, az első három közös „nevezője” az optimális acélminőség megválasztása.

Esztétikus megjelenés

A Sínek Világa idei 4. számában részletesen tárgyaltuk a tűzihorganyzáshoz ajánlott acélminőségek kérdését, különös tekintettel azok szilícium- (Si) és foszfor- (P) tartalmára. Ennek megfelelően fényes-ezüstös, matt szürke vagy esetleg szürkefoltos (leopárdmintás) rétegek képződhetnek (6–8. ábra).

Az ajánlott acélminőségek alkalmazásával könnyen elérhetők a horganyzást követően csillogó fémbevonatok, és ez piaci előnyt jelent a vevők szemében. Egyes esetekben igényként jelentkezhet a díszes (horganyvirágos) felületű termék (9. ábra).
Az ilyen rétegeket a horganyolvadékok megfelelő ötvözésével lehet elérni.

Alacsony bérhorganyzási költségek

A bérhorganyzás díjai legtöbb esetben a tűzihorganyzott termékek tömegének megfelelően alakulnak (Ft/tűzihorganyzott kg). Ritkán fordul elő, hogy a megrendelő és a horganyzó más árképzésben állapodik meg. Egy tűzihorganyzó vállalat üzemi költségeinek 30-50%-át is kiteheti a termék felületére felvitt horgany költsége, ennek alakulását két tényező határozza meg. Egyrészt a fém, nemzetközi tőzsdei cikk lévén (árak általában LME: London Metal Exchange szerint), beszerzési költségei erősen ingadozhatnak, másrészt egy adott munkadarab horganyfelvétele – az anyagvastagság és az acélminőség (Si- és P-tartalma) függvényében – akár 2–8% között is változhat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a bevonást követően az acélszerkezet tömege tonnánként ennyivel megnövekedhet, ami a horganyzási díjban is megjelenik. A megrendelőnek és a horganyzó vállalatnak egyaránt alapvető érdeke, hogy lehetőség szerint csökkentsék a fémréteg vastagságát, így a horganyzott termék tömegét.

Szükséges rétegvastagság

Alapvető feltétel, hogy az acélszerkezeten képződött fémbevonat vastagsága el­ér­je az előírásokban rögzített minimá­lis értékeket. A megadott minimális vas­tag­ság nemcsak a korróziós követelmények­nek felel meg, hanem visszatükrözi a tech­no­ló­giai adottságokat is. Ez utóbbit jól mutatja, hogy a különféle acél alapanyag-vastagságokon más-más a legkisebb minimumérték (1. táblázat). A festéssel ellentétben – szakaszos darabáru tűzi­hor­ganyzásnál – a technológia nem teszi lehetővé, hogy a horganyzóüzem a vevők kérésének megfelelően szabályozza a rétegvastagságot, értékeit alapvetően az acélminőség és a szelvényvastagságok befolyásolják. A bevonóműnek kevés lehetősége van a rétegvastagság szabályozására, a meg­rendelők szerepe – a festéssel ellentétben – ebben meghatározó. A szokásos korróziós követelményeknek messzemenően megfelelnek az MSZ EN ISO 1461:2009 szabvány 3. és 4. táblázatában foglalt előírások, ritkán fordul elő, hogy ezektől eltérnek, és ez legtöbbször nem is indokolt. Ezt támasztja alá, hogy a gyakorlatban az előírtnál lényegesen vastagabbak az elkészült védőrétegek, mint a velük szemben támasztott szabványos követelmények.