A cikk szerzője:

Varga András László lebonyolító mérnök
MÁV Zrt.

Kropok Géza beruházási projektkoordinátor
MÁV Zrt.

Dr. Balla Brigitta irodavezető
MÁV Zrt.

Hangya Éva Zsuzsanna projektmenedzser
MÁV Zrt.

Az új Keleti-utascentrum kivitelezésének tapasztalatai (3. rész) – Felvonók, mozgólépcsők, üzemeltetői tapasztalatok

A cikksorozat utolsó, befejező részében a felvonók, mozgólépcsők műszaki szakmai megoldásait, valamint a Keleti-utascentrum üzemeltetésére vonatkozó néhány javaslatot, tapasztalatot fogunk bemutatni.

A Keleti pályaudvarra tervezett mozgólépcső egyedülálló a MÁV Zrt. esetében, mert eddig egy darab üzemelt a társaság területén. A tervezés és a kivitelezés is nagy kihívást jelentett, ahogy az üzemeltetés is. Ki kell emelnünk, hogy az első részben bemutatott födémmeggyengülés helyreállítása miatt egy évet csúszott a kivitelezés befejezése, ezért később kerültek beüzemelésre a metrószinti külső utasforgalmi térben található felvonók és mozgólépcsők. A felvonó- és mozgólépcső-direktíván kívül még a MÁV Zrt. által elkészített tervezési irányelvet is figyelembe kellett venni a terek elkészítésénél.

Felvonók és mozgólépcsők

Az építész-tervező felé az örökségvédelem részéről külön kérés volt, hogy a vágánycsarnok műemléki belső homlokzatát a lehető legkisebb mértékben zavarja meg a liftakna. Kiemelt cél volt tehát, hogy a lehető legjobban átlátszó szerkezet valósuljon meg, ennek a pontmegfogott üveggel burkolt aknaszerkezet felelt meg a legjobban. Az aknák vandálbiztos kivitele ennek okán sokkal nehezebben volt teljesíthető. A légies, áttetsző megjelenésen felül a mozgólépcsők megjelenésével kapcsolatban nem merültek fel különös műemléki szempontok (1. ábra).
Elmondható, hogy a projektben a lift és mozgólépcsők kivitelezése kihívást jelentett a kivitelező konzorcium számára, így több nehézség is felmerült.

1. ábra. A felvonók és mozgólépcsők elhelyezkedése
Még a gyártás megkezdése előtt felvetődött a felvonók és mozgólépcsők gyártmányának megváltoztatása. Eredetileg KONE típusú mozgólépcsőre (két darab) és liftre (két darab) adta ki a hatóság az építési engedélyt. A kivitelezést végző konzorcium költségoptimalizálás okán többszöri egyeztetést végzett a KONE felvonó- és mozgólépcsőgyártóval. Az egyeztetések nem zárultak sikerrel, így típusváltás mellett döntöttek. Alapvető elvárás ilyen esetben a műszaki egyenértékűség teljes körű biztosítása, azonban nem volt egyszerű feladat a valamennyi paraméter tekintetében egyenértékűséget biztosító típus megtalálása.
A konzorcium végül a lehetséges alternatívák keresését a német TK Elevator lift- és mozgólépcsőgyártó hazai képviseletével (TK Elevator Solution Center Europe Kft., továbbiakban TKE) zárta le, akik elvállalták a felvonóberendezések gyártását és beszerelését a beszerzési kiírásban meghatározott 11 hónapon belüli megvalósítási határidőre. A beépítési engedély kiadásához a konzorciumnak a felvonóra vonatkozó papírokat (tanúsítványokat, egyenértékűségi nyilatkozatát) a MÁV Zrt. részére át kellett adnia megrendelői jóváhagyásra, az egyenértékűség vizsgálatára.

Mozgólépcső- és felvonóaknák kivitelezési nehézségei

Az alsó vasbeton süllyesztékek a korábban (1. rész) már részletezett kivitelezési nehézségek leküzdésével megvalósult (2. ábra).

2. ábra. Kész mozgólépcsőaknaA kivitelező a felvonó-aknatornyok acél vázszerkezetét az eredeti koncepció megtartásával, de a megrendelt felvonók gyártmánytervezésével összhangban a saját tervezőjével átterveztette, amely kismértékben eltért az eredetileg tervezettől (3. ábra). A vázszerkezeti eltérések hatásait végül a kivitelezés finom befejező munkafázisainál (kezelőpanelek, üvegburkolati betétek) kellett szakszerűen kezelnie a kivitelező csapatnak, amelynek a kivitelezési ütemezéshez képest többletidőigénye volt (4. ábra). Az átlátható üvegezett akna következtében a látható belső felvonógépészeti biztonsági szerelvények, elválasztórácsok végső megjelenését a műszaki lehetőségeken belül minden esetben meg kellett feleltetni a felvonóakna építészeti megjelenési követelményeinek.
Fontos kiemelni, hogy a helyszínen hegesztett acél toronyszerkezet kivitelezési minőségére (zártszelvény toldások síktoleranciája, esztétikus varratképzés és festés) a látszó kivitel miatt különös gondot kellett fordítani. Erre a szerkezetépítő szakkivitelezőnek figyelmét többször is felhívtuk, a szükséges javításokat elvégezték.
Az előírt vandálbiztos minősítés követelményrendszere miatt számos részletmegoldást kellett pontosítani a kivitelezés során, ebben a műszaki ellenőrök szakmailag nagyban segítették a kivitelező munkáját.
Az aknák elkészülése után az eredeti ütemterv szerint (2022. február 22. éjszaka) megérkeztek a mozgólépcsők Spanyolországból (5. és 6. ábra). A felvonók beépítését végző alvállalkozó pár nappal később elkezdte beépíteni a mozgólépcsőket, holott a berendezések az eredeti ütemterv szerint a kivitelezés utolsó fázisában lettek volna telepítve, amikor már nem történik jelentős porterheléssel járó munka. A beszerelt berendezések így beüzemelés nélkül közel egy évig álltak a munkaterületen. A berendezések védelméről a kivitelezőnek folyamatosan gondoskodnia kellett, amely egyúttal jelentős kockázatot is jelentett számára (7. ábra).
A felvonók telepítése az összes akadály elhárítása és a megfelelő igazolások benyújtását (hegesztésekről és a korrózióvédelmi bevonatról) követően kezdődhetett meg. A beépítés megközelítőleg négy hetet vett igénybe.

3. ábra. Felvonótorony acél vázszerkezeti terve

4. ábra. Felvonótorony acél vázszerkezete kivitelezés közben

A cikk folytatódik, lapozás:1234Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2024 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©