A cikk szerzője:

Dávid András létesítményi főmérnök
Magyar Építő Zrt.

Puszpán János pályalétesítményi szakértő
MÁV Zrt.

Budapest Nyugati pályaudvar (1. rész) – A csarnokszerkezet felújítása

A Nyugati pályaudvar megépülésekor, 1846-ban a világ ötödik legnagyobb pályaudvara volt. A szakma és a közönség egyaránt csodálta. Nem véletlen, hogy az átadását követő években Vinzenz Rein bécsi építészt is megihlette a román kori bazilikát idéző csarnok, amit Budapest más nevezetességeivel együtt rajzban és színezett rézmetszeten örökített meg. Óriási szerencse, hogy ránk maradt a rajz, mivel a kiegyezést követő fejlődés miatt csakhamar szűknek bizonyult az eredeti csarnok, és útjában állt a Nagykörút építésének, ezért egy részét le kellett bontani, a megmaradó rész fölé új csarnokot emeltek, és ezt követően a teljes indóházat elbontották.



A II. világháború pusztításai

A háború során az épületek, a vágányhálózat és a csarnok egy része bombatámadások áldozata lett. A háborús károk helyreállításáról nincsenek iratok. Az bizonyos, hogy a vágányhálózatot 1945 nyarára sikerült helyreállítani, viszont az épület teljes renoválása éveket vett volna igénybe. 1948-tól a három évig tartó felújítás során nem műemléki helyreállítást végeztek, akkor a használhatóvá tétel volt a cél.
Vasúti baleset, sérült függönyfal

1962. október 2-án tolatás során levált a mozdonyról egy 10 személykocsiból álló szerelvény, amelynek utolsó vagonja, áttörve a várócsarnok üvegfalát, a Nagykörút járdáján állt meg (6. ábra), szerencsére súlyos sérülés nem történt. Az épület sérült részét rövid időn belül helyreállították.

6. ábra. Baleset 1962-ben
Tervpályázat a csarnokszerkezet felújítására

1971-ben a Budapest, Nyugati pályaudvar csarnokszerkezetének felújítására országos tervpályázatot írtak ki. A pályázaton a MÁV Vezérigazgatóság Vasúti Hídosztályának szakembereiből alakult tervezőcsoport is részt vett dr. Kemenes Arzén vezetésével.
A beérkezett tervek alkalmasak lettek volna a csarnok átépítésére, azonban pénzhiány miatt ez nem valósulhatott meg. Közben a vágánycsarnok acél tartószerkezetei a füstgázok, a magas kor és a rossz állapot miatt tovább korrodáltak és a szerkezet 1975-re kritikus állapotba került. Ekkor az épület rekonstrukciójának terveit az Uvaterv mérnökei készítették el, amiben a tartók részleges cseréjét javasolták.

Tetőszerkezet cseréje 1977–1979 között

Az elvégzett vizsgálatok és tervek alapján 1977-ben megkezdődött az állomás átépítése.
A rekonstrukció műszaki tartalma:

  • A vágánycsarnok teljes tetőszerkezetét elbontották, lecserélték (7. és 8. ábra).
  • A főhomlokzati első két főtartó javítható állapotban volt, ezért azokat meghagyták.
  • A főhomlokzati függönyfal javítása, megerősítése.
  • A keretállások alsó részei a helyükön maradtak, csak megerősítették őket.
  • A rácsos tartókat, szélrácsokat, rácsos szelemeneket cserélték.
  • A keretsarkokat, vonórudakat megtartották, felújították.
  • Újraépültek a bevilágítók: oldalsó bevilágítók, hátsó függönyfal, tetőbevilágító.
  • Gyalogos-aluljáró építése, ami a vágánycsarnok felújításával egy időben zajlott (9. ábra).

7. ábra. Az elbontott csarnokszerkezet

8. ábra. Az új tetőszerkezet szerelése

9. ábra. Metróállomás és gyalogos-aluljáró építése

Ezt követően az oldalhajók, pénztárcsarnokok, pavilonok felújítását is elvégezték, ami a 80-as évek végéig tartott.

A jelenlegi felújítás (2020–2022)

A 143 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban valókiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének mielőbbi rekonstrukciója. Az épület rekonstrukciója, Dávid András létesítmény-főmérnök vezetésével, a Magyar Építő kivitelezésében folyik, a MÁV Zrt. megrendelése alapján. A kivitelezés lebonyolítását a MÁV Zrt. Beruházáslebonyolító Igazgatóság debreceni lebonyolítóirodája végzi, Nagy Lajos irodavezető irányításával.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2022 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©