A cikk szerzője:

Dávid András létesítményi főmérnök
Magyar Építő Zrt.

Puszpán János pályalétesítményi szakértő
MÁV Zrt.

Budapest Nyugati pályaudvar (1. rész) – A csarnokszerkezet felújítása

A Nyugati pályaudvar megépülésekor, 1846-ban a világ ötödik legnagyobb pályaudvara volt. A szakma és a közönség egyaránt csodálta. Nem véletlen, hogy az átadását követő években Vinzenz Rein bécsi építészt is megihlette a román kori bazilikát idéző csarnok, amit Budapest más nevezetességeivel együtt rajzban és színezett rézmetszeten örökített meg. Óriási szerencse, hogy ránk maradt a rajz, mivel a kiegyezést követő fejlődés miatt csakhamar szűknek bizonyult az eredeti csarnok, és útjában állt a Nagykörút építésének, ezért egy részét le kellett bontani, a megmaradó rész fölé új csarnokot emeltek, és ezt követően a teljes indóházat elbontották.



A felújítás eredeti tartalma

Vágánycsarnok

  • Vágánycsarnok teljes tetőszerkezetének cseréje – korszerű, átszellőztetett rétegrendi kialakítással.
  • Főtartók felületkezelése, megerősítése.
  • Üvegtető tartószerkezeti elemeinek és üvegezésének cseréje.
  • Oldalsó üvegfalak üvegezéseinek teljes cseréje, tartószerkezet javítása.
  • Külső és belső díszelemek javításai, szükség esetén újragyártása.

Tornyok javítása a főpárkány felett   

Főhomlokzati tornyok:

  • Szükséges szerkezeti elemek cseréje, javítása – helyszíni felújítás.
  • Tetődeszkázat, palafedés teljes csere.
  • Díszelemek újragyártása.
  • Tégla- és kőjavítások.
  • Öntvényelemek javításai.

Véghomlokzati tornyok:

  • Tégla- és kőjavítások.
  • Nyílászárók cseréje.
  • Toronysisak teljes cseréje.
  • Díszelemek újragyártása.

Pénztárcsarnok

Belül, a főpárkány felett vakolatjavítás.

  • Tetőszerkezet cseréje – palafedés-, deszkázatcsere.
  • Acélszerkezeti javítás, felületkezelés.
  • Díszelemek javításai, újragyártása.

McDonald’s épülete

  • Belül, a főpárkány felett vakolatjavítás.
  • Tetőszerkezet és héjazat cseréje.
  • Díszelemek javításai, újragyártása.

A Nyugati pályaudvar ma is hazánk legforgalmasabb pályaudvara. A 10. ábrán látható a napi gyalogosforgalom a pályaudvar környezetében. Komoly kihívást jelentett az építés ideje alatt a megfelelő közlekedési utak kijelölése, a naprakész utastájékoztatás megszervezése.
A Nyugati pályaudvar legjelentősebb és legimpozánsabb része a vágánycsarnok a 42 méteres fesztávval és 25 méteres magassággal. Nagyon szellős, karcsú, feszített acélszerkezet (11. ábra). Az első két főtartója még eredeti, így 140 éves, ezért részletes vizsgálatot kellett végezni. Az összes többi főtartót a ‘70-es években a felújítás során kicserélték. Ezek állapotát csak a mostani beállványozás és a teljes letisztítás után lehetett vizsgálni.

10. ábra. A napi gyalogosforgalom

11. ábra. A tetőszerkezet madár­távlatból
Az első két főtartó kibontásánál váratlan meglepetés volt, hogy szinte az összes csomópontnál a rúdelemek és a kötőelemek el voltak repedve. A felülettisztítást szemcseszórással végeztük, hogy láthatóvá váljon a fémszerkezetet. Az összes repedést meg kellett vizsgálni, fel kellett mérni, és csak ezt követően lehetett a statikai ellen­őrző számításokkal igazolni a szerkezet megfelelőségét.
A felújítás során nem a meglévő rossz egy­rétegű szerkezetet építettük vissza, hanem egy új, korszerű, átszellőztetett lég­rétegű, kéthéjú tetőszerkezetet, amely többletterhet eredményezett. A nem várt hibák miatt időcsúszásba kerültünk, ezért versenyt kellett futni az idővel.
A tetőfelújítás alapvető célja a beázás és a csapadékvíz-elvezetés hiányosságainak megszüntetése, a szerkezet átépítésének során felszínre kerülő károsodás megállapítása, kijavításuk megtervezése és végrehajtása volt. Ez nem volt egyszerű feladat.
Építéskor az ereszvonalról, a külső térből a csarnok belső terébe vezették a csapadékvizet. Ennek elvezetésére az alábbi megoldást alkalmazták. A tetőszerkezet tartói I szelvényű acéltartók, erre díszítő öntvényelemeket szereltek. Az öntvény­elemek mögött rejtették el az acélcsöves csapadékvíz-elvezetést. A feltárás után derült ki, hogy ez az acélcső sok helyen korrodált, ennek következtében átlyukadt, ezáltal áztatta a falszerkezetet és a lábazatot. A tönkrement acélcsövet polietilén csőre cseréltük ki. Az új csővezeték pozíciója, a könyökök, a hozzákapcsolódó hőszigetelés, fűtésrendszer kialakítása miatt nem kis gondot jelentett, hogy a díszítőelemek fölkerülhessenek az eredeti helyükre. A belső homlokzati öntvényt takaró elemek hiányzó részeit régi tervek és fotók alapján kellett újragyártani.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző1234Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2022 / 1. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©