A cikk szerzője:

Dézsi Zoltán Csaba területi pályalétesítményi felügyeleti koordinátor
MÁV Zrt.

Küzdelem a természeti erőkkel a Budapest–Szob–országhatár-vasútvonalon

A Budapest–Szob–országhatár-vasútvonal a Szent Mihály-hegy lábánál, a Dunakanyarban, a folyam bal partján halad. A Szent Mihály-hegyen az alapkőzet eróziója az utóbbi 10-12 évben jelentősen megerősödött, aminek oka a klímaváltozás, a taposási kárt okozó nagyvadállomány túlszaporodása, valamint a hajdani kőbányák művelésének utóhatása. A közel 600 000 m2 területű vízgyűjtő katlanokban a májusban és júniusban lehulló nagy mennyiségű csapadék hatására villámárvizek alakulnak ki, és a víz akadálytalan lefutását az teszi lehetővé, hogy az erdő lombkoronája összezárt és a fák árnyéka miatt nem nő ki a fű és a lágyszárúak. 2010-től az eróziós károsodás rendszeressé vált, a hegyoldalról leomló törmelék és sár a vasúti pályára kerülve ellehetetlenítette a vasúti forgalmat.

Üzemeltetői intézkedések a biztonság érdekében

A vasúti közlekedés biztonsága érdekében az 1950-es években közel 800 méter hosszon támfal épült a lezúduló hordalék felfogására. A támfal mögötti befogadó térfogat rendszeres takarítását a pályafenntartási szakszolgálat tervezett vágányzárak keretében végzi, kezdetben évi két, 2021-től évi négy ütemben. 2022-ig egy ütem időtartama két hétvégét jelentett, ez 2023-tól egybefüggő öt munkanapra növekedett annak érdekében, hogy a korábbiaknál nagyobb mennyiségű omladék legyen kitermelhető. A kitermelést ugyanis megnehezíti a felsővezeték közelsége, amit a munkák során feszültségmentes állapotba kell helyezni, lebontani vagy elhúzni. Utóbbira a korábbi két hétvégés ütemek nem adtak lehetőséget, így csak kisebb kapacitású munkagéppel lehetett dolgozni.
Mint már említettük, megfigyelhető az omlással érintett pályaszakasz hosszának növekedése, ami azt eredményezte, hogy a 2022-ben lezúduló lavina már támfallal nem védett pályaszakaszokat is érintett. A biztonságot szolgálja továbbá a sziklaőri tevékenység is, amit a végrehajtási utasítás alapján Nagymaros–Szob-állomásközben, az 537+00–563+00 szelvények között lát el a pályafenntartási szakszolgálat. A meteorológiai előrejelzéseket folyamatoson figyeljük, felkészülve a szükséges beavatkozásokra. Ez lehet az érvényes sebesség mértékének csökkentése, illetve egy vagy szükség esetén mindkét vágány lezárása annak érdekében, hogy egy esetleges baleset bekövetkezésének kockázatát csökkentsük.
A hegyoldal állapotának vizsgálata minden évben megtörténik, amelynek során alpintechnikával megvizsgáljuk a területet és a laza üledékes, veszélyes kövek eltávolítását elvégezzük.
A fentieken túl 1994 óta több ütemben épültek különféle védművek a hegyoldalon is (gabion kosarak és hálók, vonalas védművek), összesen mintegy 200 ponton. Ezek szerepe a hegyoldalról lefolyó csapadékvíz és az ezzel jövő hordalék sebességének csökkentése, a védművek mögötti térfogat telítődésével egyfajta természetes lépcsőzés kialakítása, amely szintén csökkenti az eróziós hatást.
2010 óta sziklavizsgálatra, hordalékeltávolításra, védművek (gabion kosarak és támfal) építésére és a haváriás károk megszüntetésére 2,241 milliárd forint értékben költöttünk, ebből csak 2022-ben 1,083 milliárd forintot (5–7. ábra). Ez mutatja a hegyoldal vonatkozásában az eróziós folyamatok intenzitásának erősödését, és az általa okozott károk mértékének exponenciális növekedését.

5. ábra. Gabion kosár helyi anyagból I. (Fotó: Csúcs Alpin Kft.)

A helyreállítások során elvégzett főbb feladatok

  • Hordalék (sár és sziklatörmelék) gépi kitermelése a jobb és bal vágányból, a vágányok mellől, valamint a támfalak mögül és az átereszekből. Ároktakarítás a jobb vágány mellett.
  • Hordalék vasúti kocsira rakodása, szállítása és csak a jobb vágányon álló vagonokkal deponálása Szob állomáson (8. ábra).
  • A jobb vágányon vasúti vagonon álló hosszú gémes kotróval a görgetegfogó fal mögötti területről a törmelék átrakása a bal vágányon álló vasúti kocsiba. A rakott kocsik ürítése Szob állomáson, rakterületen deponálva (9. ábra).
  • Alpintechnikával a sziklaoldal vizsgálata, sziklák görgetése vagy rögzítése. Sérült görgetegfogó hálók, vágányok közötti életvédelmi kerítés helyreállítása.
  • Gépi (10. ábra) és kézi vágánytakarítás a sínkorona alatt, kapcsolószerek letakarítása.
  • Támfal és az esetlegesen sérült rézsű helyreállítása a közút és vasút között (2020-ban és 2022-ben is szükséges volt).
  • Felsővezeték bontása vagy elhúzása, visszaépítés.
  • Biztosítóberendezés felülvizsgálata, sönt­ér­zéketlenség megszüntetése.
  • Forgalomba helyezés.

A jövőbeni védekezés lehetőségei

A jövőbeli védekezés két részből áll, egy rövid távú és egy hosszú távú beavatkozási tervből, amelyeket az alábbiakban részletezünk.

Rövid távú tervek

Rövid távon azonnali beavatkozásokkal biztosítani kell a biztonságos vasúti és közúti közlekedés lebonyolítását különböző védművek telepítésének folytatásával, kibővítve a korábban már alkalmazott megoldások körét.
A MÁV Zrt. megrendelésére a BME Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék szakértői mérnöki megoldásokat dolgoztak ki a vasúti pálya biztosítására [7].

6. ábra. Gabion kosár helyi anyagból II. (Fotó: Csúcs Alpin Kft.)7. ábra. Felújított védmű. (Fotó: Csúcs Alpin Kft.)

8. ábra. Hordalék kitermelése a védőműtárgy mögül. (Fotó: Dézsi Zoltán Csaba)

9. ábra. Hordalék kitermelése két vágány lezárásával. (Fotó: Dézsi Zoltán Csaba)

10. ábra. Gépi vágánytakarítás 2022-ben. (Fotó: MÁV FKG Kft.)

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Szádoczky Tibor. A Szent Mihály-hegy különleges élővilága , a tavasz kezdetén. www.dunakanyar.hu 2022.
  • [2] A Pilis és Visegrádi-hegység zöld birodalmai. www.dunakanyar.hu 2022.
  • [3] Karátson Dávid. Vulkáni törmeléklavinák: általános jellemzők, ismert példák, magyarországi előfordulások. Földtani Közlöny 2001.
  • [4] Pokorni Bence. Töltéskárosodás a Dunakanyarban. Sínek Világa 2013/6
  • [5] Szenthe István. Budapest-Szob 2022 évi káresemény beszámoló 2022.
  • [6] Vay Péter. Állapotfelmérésel. Csúcs Alpin Kft. 2022.
  • [7] Dr. Török Ákos. Mérnöki megoldások a vasúti pálya biztosítására. BME Geotechnikai és Mérnökgeológiai Tanszék 2022.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2023 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©