A börzsönyi kisvasutak

Az Északi-középhegység Magyarország egyik legszebb tája. Ennek nyugati vonulata a Börzsöny, amely a Duna-kanyar fölé magasodva, erdővel benőtt oldalaival és természeti kincseivel a kirándulók és turisták kedvenc célpontja. A hegyet a Duna mentén a Budapest–Szob vasúti fővonal kerülgeti, amellyel két keskeny nyomközű erdei vasút is megközelíthető.
A fővonal Kismaros megállóhelyétől indul a Börzsöny déli irányú (Morgó-patak) völgyében 11,5 km hosszon futó 760 mm nyomtávolságú Királyréti Erdei Vasút.
A fővonal magyarországi végpontjánál, Szob MÁV-állomás mellett kezdődik a Börzsönyön keresztül vezető – ugyanilyen nyomtávú – transzbörzsönyi erdei vasút. A hegység fő gerincének délnyugati végéig tartó kisvasút (a Damásdi-patakot kerülgetve, majd a Bezina-völgy oldalában, illetve a Hosszú-völgyi-patak mentén) 20,8 km-en kanyarogva – 308 m-es szintkülönbséget leküzdve – halad át a hegy vízválasztóján, Nagyirtáspusztán, hogy onnan a 168 m-rel alacsonyabban fekvő Nagybörzsöny végállomásra érkezzen.
A Börzsöny északi oldalában szigetszerűen – csak közúton megközelíthetően – a Kemencei Erdei Múzeumvasút üzemel 7,6 km hosszon, 600 mm-es nyomtávolságú vágányon.
Az egykor 200 km-t meghaladó börzsönyi kisvasúthálózatból napjainkra csak az ötödrésze, a fenti három vonal maradt fenn, alig 40 km hosszban (1. ábra).

Buskó András környezetvédelmi szakértő által a Jelvényszerző túramozgalom számára szerkesztett Kisvasutak nyomában kiadvány nagyon jó eligazodást nyújt a magyarországi kisvasutak megismerésében [1].
A transzbörzsönyi erdei vasút három szakaszból áll, aminek a szelvényezése Szobnál kezdődik. Mi mégis a korábbi számunkban elsőként (2015-ben) bemutatott Nagybörzsönyi Erdei Vasútról [2] emlékeznénk meg röviden, egy híd vázlatos bemutatásával.
Az 1992-ben lezárt nagybörzsönyi szakaszon 1999-ben olyan mértékű árvízkárosodás érte a vasúti pályát és a hidakat, hogy az átépítési munkákat a nulláról kellett kezdeni.
A „helyreállításnál” szempont volt a környezetbe illő fahidak építése (2. ábra). A hídfők jelentős felújítását követően négy fatartós híd épült 2,90–3,60 m közötti nyílásokkal (3. ábra).

A közel 21 km-es vasútvonal kiinduló állomása Szob. Az alsó Szob–Márianosztra közötti szakaszt 2016-ban már bemutattuk [3]. A korábban leírtak felelevenítésére négy képet mutatunk be:
A kisvasúti pálya bontott – 8-9 m hosszúra darabolt – 48-as rendszerű nagyvasúti sínekből épült meg, nyíltlemezes leerősítéssel, fabetétes vasbeton aljakkal (4. ábra).
A rövid csőátereszek kétoldali meghosszabbítását a merőlegesen kialakított szárnyfalakra helyezett 40 cm széles szegélyekkel és a padkát átvezető vasbeton lemezekkel oldották meg (5. ábra).

Ezen a vonalszakaszon az 54+82 szelvényben a Damásdi-patak áthidalására egy acélhíd van beépítve. A 17 évig tartó üzemszünet alatt a híd terméskő falazata szétfagyott, elmállott, a falazati kövek kilazultak. A vonalszakasz ismételt forgalomba helyezése előtt a műtárgy ellenfalait vasbeton köpennyel vették körbe. A hídfők megerősítésekor új vasbeton szerkezeti gerendák épültek. A korábbi hídnyílás kismértékben csökkent. Az új felszerkezet hegesztett felsőpályás, gerinclemezes acélszerkezet (6. és 7. ábrák).

Történelmi visszatekintés a kezdetektől napjainkig

Az 1900-as évek elején a Szob–Nagybörzsöny-vasútvonalat kettős céllal hozták létre: egyrészt a szobi kőbánya anyagát juttatták le a nagyvasúthoz, illetve a Dunához, másrészt a hegy túloldaláról az esztergomi érsekség a kitermelt faanyag szállítására építette meg a keskeny nyomközű – 600 mm nyomtávolságú – vasutat az Ipolypásztó (Pastovce, a mai Szlovákia területén található) nagyvasúti megállóhely elérésére.
A trianoni békeszerződés miatt meghatározott új országhatár elvágta a túloldali elérhetőséget, ezért az ipolypásztói kapcsolat elvesztése miatt a cél a legközelebbi nagyvasúti állomás elérése volt. Emiatt új, 760 mm nyomtávolságú vonal építésébe kezdtek Márianosztra irányába.
1922-ben épült ki a kisvasúti összekötés a vízválasztón keresztül a két szakasz egyesítésére [4].
A szintkülönbséget a Tolmács-hegy oldalában csúcsfordító (irányfordító) pár építésével, Nagyirtáspuszta és a Bezina-völgy között pedig merész hajtűkanyarokkal küzdötték le.
1945-ben állami üzemeltetésbe került a hálózat.