Előzmények

A komfortos utazás kritériumai a tömegközlekedést választók, míg a jó műszaki színvonalú vágányok sok vonal(szakasz)on a közlekedő járművek számára nem állnak rendelkezésre. Az utazók részéről ez a tömegközlekedéstől való elpártolásban érhető tetten, a közlekedő járművekben pedig, a nagyságrenddel több és nagyobb dinamikus hatások okán, fokozódó karbantartási igény jelentkezik.
Az említett időszakban sem technoló­giai, sem eszközállományi, sem humán-erőforrási tartalékok nem álltak rendelkezésre az állapotromlás megakadályozására. Egy előnye mindenképpen volt a folyamatnak: a karbantartás szükségesnél lényegesen kisebb volumene valóban megmutatta, melyik vágányrendszer igényli a fokozottabb beavatkozást, s melyik „bírja” jobban a kívánatos beavatkozások elmaradását. Ez az üzemeltetői tapasztalat talán egy „tudományos megfigyelési kísérletnek” is felfogható, ugyanis számos esetben egyes rendszerek nem tudott, nem ismert gyengeségeire, más rendszerek esetleg korábban nem hangsúlyozott előnyére derült fény.
Ezek a tapasztalatok arra ösztönözték a BKV pályavasúttal foglalkozó szakembereit, hogy az adott pénzügyi keretben, a szervezet lehetőségein belül ténylegesen legkedvezőbb rendszerek alkalmazását írja elő saját építési munkáiban, és a külső finanszírozással készülő projektekben is törekedjen ezek átültetésére. Az Európai Unió finanszírozásában, társfinanszírozásában tervezett projektekben is keresték, keresik a BKV munkatársai a saját fenntartási metódusukba jobban illeszkedő megoldások bevezetésének lehetőségét. Budapesten a BKK, a tömegközlekedést szervező fővárosi vállalat létrejöttekor e projektek előkészítése felgyorsult. Ennek eredményét a felújított, üzemelő villamosvonal-szakaszok használatakor már örömmel tapasztalhatják a fővárosban utazók. Tehát az EU által finanszírozott projektek a BKV-nál, hasonlóan a nagyvasúti (MÁV, GYSEV) projektekhez, új technológiák, megoldások rendszerbe állítására, esetleg újnak számító, de be nem vált rendszerek alkalmazásának kivezetésére adtak, adnak lehetőséget. A tömegközlekedési szervező (BKK), mint megrendelő, színre lépése tehát ilyetén formán egyfelől kedvező történésnek is értékelhető a BKV életében. Azonban egy kis Janus-arcúság érzékelhető a folyamatban. Példaként említhetnénk ugyanis, hogy az EU által finanszírozott építési munkákban csak és kizárólag a ko­rábban engedélyezett felépítményi rendszerek, megoldások építhetők be a megrendelő szerint. Az új engedélyezési eljárást (az üzemeltető kérése ellenére) a szervezet általában nem vállalja fel. A BKV hatóságilag engedélyezett, de már sajnos sok tekintetben idejétmúlt tervezési, fenntartási előírásai is sokszor szabnak gátat a fejlődésnek, fejlesztési elképzeléseknek, és jó hivatkozási alap a tervezők, a projektek gazdái és a kivitelezők számára, hogy a „jól bevált” megoldásokhoz ragaszkodhassanak. Persze a kivitelezői oldalról érkező nyomásnak néha kénytelen engedni a projektek folyamata…
Ezek fényében szeretném érzékeltetni, hogy a fentiekben vázolt időszak milyen irányban befolyásolta a BKV pályafenntartásban tevékenykedő gárdájának, mint üzemeltetőnek, a szakmai törekvéseit. A fejlesztések irányainak bemutatását témákra bontva, konkrét példákat is említve szeretném röviden, de szemléletesen közreadni.

Burkolt közúti vasúti vágányrendszerek üzemeltetői szemléletű elemzése

Az 1990-es évek első felében külföldi forrásokból megvalósított közúti vasúti pályarekonstrukciók tették lehetővé a hazánkban korábban nem alkalmazott, RAFS (Rugalmas Alátámasztású Folyama­tos Sínágyazású) vágányrendszerek elterjedését. A honosított, eredetileg többnyire német fejlesztésű rendszerben a kapcsolószerek csökkentett szorítóhatással készültek, melyek egyébként speciálisan darupályasín leerősítésére alkalmazott meg­oldások (Gantry). Ehhez a rendszerhez akkor nagy reményeket fűztek a szakemberek, azzal számoltak, hogy „20 évig hozzá sem kell nyúlni”. Ez valójában be is igazolódott, mert szakszerű karbantartási beavatkozást – még ha a forrás rendelkezésre is áll – nehéz a rendszeren végrehajtani. Egy korrekt módon elvégzendő síncseréhez gyakorlatilag a vágányt burkolattal együtt, az alaplemezig el kell bontani. A presszbeton burkolat, de az öntöttaszfalt sem bírta a pótlóbuszok és a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek forgalmi terhelését.
Amikor a Ganz ICSV villamosokat felváltották a budapesti Nagykörúton a Siemens Combino villamosok, az is hamar kiderült, hogy ezek más igénybevételt jelentenek a vasúti pályának. Az új villamos majd 10 t-s statikus tengelyterhelése, egyedi járműszerkezeti kivitele, a pályában alkalmazott, igen puha (~6 kN/mm/m stat. rugóállandójú) síntalpgumik és a túlzottan megengedőnek bizonyuló, hazai alkalmaz­hatósági műszaki feltételek alapján 6 m-enként beépített leerősítések képtelenek elviselni az európai szinten is igen magas forgalmi terhelésű vonalon kialakuló igénybevételt. A BKV szakemberei kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy egy 15-18 éves, 18 cm profilmagasságú, Phőnix sínekkel épített, burkolt vágányban is kialakulhat függőleges irányú hőkivetődés! Ez korábban csak a nagypaneles, töm­b­sínes vágányrendszerre volt jellemző, igaz, hasonló karbantartási viszonyok mellett, de 25-33 éves paneles vágányokban, ami szintén továbbgondolkodásra késztette a pályafenntartás szakembereit.
A fenti tapasztalatok alapján és azokból kiindulva – párhuzamosan a műszaki diszpozíciókban való szoros paraméterek bevezetése mellett – folyt a BKV vasúti pályafenntartási egységeinél és különösen a villamos pályafenntartási „szakmai műhelyekben” egy elemzői munka is, mely a burkolt vágányrendszerek összehasonlítását célozta. Ez a munka lényegében a cég saját, korábban bemutatott, pénzügyi és technológiai körülményeit figyelembe vevő modell alapján elkészített életciklusköltség-elemzés (LCCA) volt.
Az elemzésbe bevontunk minden olyan burkolt vágányrendszert, amely Budapesten korábban beépítésre került, bármikor történt is az. Azok a rendszerek, amelyek már több évtizede működnek, és amelyekről bőséges tapasztalattal bírunk, nem okoztak fejtörést. A csak néhány éve működő rendszerek (pl.: CDM műfüves pálya a Mester utcában [2009], CDM bazaltbetonos pálya a Szt. Gellért rakparton [2011]) elemzését az egyéb, hasonló felépítésű vágányok, burkolatok fenntartási tapasztalatait is figyelembe véve végeztük el.
A tapasztalatokkal szolgáló rendszerek között szerepelt a már tárgyalt Gantry-RAFS rendszer aszfalt- és bazaltbeton burkolattal, a már kisebb szakaszokban korábban épített sínkörülöntéses vágányrendszerek több változata, és nem utolsósorban a tömbsínes, nagypaneles rendszer, melyet a BKV-nál több mint 40 éve vezettek be.
A teljes vizsgálat bemutatását mellőzve, annak csak végső eredményét ismertetve, azt figyelhetjük meg, hogy a Gantry-RAFS rendszerek életciklusköltsége a legkedvezőtlenebb. Az elemzés során nyert táblázat kivonatát mutatja az 1. táblázat. A kimutatás viszonyszámai a Ganrty-RAFS vágány kalkulált építési költségén alapulnak, azt egységnyinek véve.

Azoknak a megoldásoknak a hátránya, amelyek a síncsere alkalmával szinte a vágány teljes újjáépítését igénylik, az elemzés során is megerősítést nyert. Nemcsak a napi gondok érzékelésének szintjén, hanem matematikai-statisztikai úton is tetten érhető a kapcsolószeres rendszerek költségigényes volta. Talán meglepő, de az újonnan viszonylag drágán építhető sínkörülöntéses és a valamivel kisebb költségű, kapcsolószer nélküli (CDM típusú) megoldások életciklusköltsége között nem mutatkozott számottevő különbség. Ez abból adódhat, hogy a gumiköpenyes sínágyazású rendszerekben történő síncsere során, a technológiából adódóan, ezek gyakorlatilag szintén sínkörülöntéses rendszerré alakulnak át.
A legkedvezőbb LCC értéket a szintén folytonos sín-alátámasztású (RAFS), tömbsínes, nagypaneles felépítmény mutatta.
Az elemzési munkák kísérő momen­tumaként elkészült a budapesti villa­mosvonalak terhelési térképe is. Ez a hiány­pótló grafikus adatbázis döntés-előkészítő szempontból is hasznosnak bizonyult. Jól összehasonlíthatóvá vált az egyes vonalak terhelése és az ott fekvő vágányrendszerek állapota. A vágányok korosságukhoz viszonyított állapota és a terhelés közötti összefüggés alapján olyan mértékű korreláció mutatkozott, hogy a vállalat amortizációs politikájába is bevezették ennek egyszerűsített, de terhelési osztályonkénti bontását. Ezzel egy régi igényt sikerült kielégíteni, hasznossága jelentős (lehet) a cég pénzügyi tervezési folyamataiban. A terhelési osztályokra bontott hálózati elemek rangsorolását a 2. ábra mutatja, ahol jól látszik a kapcsolószer nélküli megoldások (sínkörülöntéses, tömbsínes) előnye. Az egyéb vágányok ezektől ebben a tekintetben elmaradnak.