Az ágyazat érintkezési feszültségei tovább csökkenthetők az aljtávolság csökkentésével, az aljak szélességének növelésével és aljpapucsok használatával. Normál betonaljak esetén az ágyazat érint­kezési felülete a betonalj teljes felületének körülbelül 2-5%-a. Ez nagy érintkezési feszültséget eredményez, ami végül rohamos aprózódáshoz vezet [7]. Ennek a kedvezőtlen helyzetnek a kiküszöbölésére a betonalj alsó részét célszerű aljpapuccsal ellátni. Ez lehetővé teszi, hogy a betonalj nagyobb és hatékonyabb felületen érintkezzen az ágyazattal. Ebben az esetben az ágyazattal való tényleges érintkezési felület 20-35%, ami jelentősen csökkenti az érintkezési feszültséget (14. és 15. ábra) [8].

Ausztriában az aljpapucsokat már több mint 15 éve alkalmazzák. Az ÖBB a fővonali kitérőket kizárólag aljpapucsos kivitelben építi be. Az ágyazat megnövekedett élettartama miatt ennek többletköltségei három-négy éven belül megtérülnek.

Hosszú élettartamot és alacsony karbantartási költségeket biztosító sínalapanyagok

Az előzőekben leírtak szerint a kitérőszerkezetekben törekedni kell a magas kezdeti vágányminőség hosszú ideig történő megőrzésére, a feszültségek alacsonyan tartására és a rugalmasság növelésére. Ez a megközelítés a sín-kerék érintkezés területén is alkalmazható. A megfelelő érintkezési geometria fenntartása jelentősen hozzájárulhat a szerkezetek élettartamának növeléséhez. Ebben a tekintetben az erőfeszítések messze túlmutatnak a pusztán anyagfüggő megközelítésen, ezáltal ellenőrzés alatt tarthatók és csökkenthetők a különböző károsodások magukon az alkatrészeken.
A sínek megfelelő viselkedésének előfeltétele a sín-kerék érintkezési zónában az anyag deformációval szembeni ellenálló képessége. Az összes károsodás (oldalkopás, hullámos kopás, gördülő érintkezési kifáradás) kiindulópontja az anyag erősen deformált mikroszerkezete, ami egyben a képlékeny alakváltozás kiindulópontja is [9].