Valójában két egymás mellett álló völgyhíd épült ebben a szelvényben. Az első 1884-re készült el, míg a második – a robbantásnál érintett – híd 1898-ban, a kétvágányúsítás idején épült meg. A baleset után közvetlenül megtartott részletes hídvizsgálat alkalmával megállapították, hogy a völgyhídnak két hídszerkezete csak kisebb mértékben sérült, ezek helyreállítását haladéktala­nul megkezdték (3. kép). A helyreállítással egy időben a híd előtt és után mintegy 200 m-rel, a pályába ideiglenesen beépített két kitérő segítségével, a bal vágány forgalmát a jobb vágányra terelték. Így hétfő reggelre a másik vágány viaduktján már újraindult a forgalom [11].

Az is hamar kiderült, hogy mi okozta ezt a mérhetetlen katasztrófát. Egy 2 m mély, valóságos gránáttölcsér keletkezett a robbanás helyszínén, amelyet a mozdonyról lerobbant gőzkúp okozott. Egyértelművé vált, hogy merénylet okozta mindezt. A rendőrség megtalálta a pokolgép maradványait: két darab koszos villanydrótot, egy sárga mérőlécet, egy zseblámpa elemeit, vulkanizált (gumírozott) papírdarabokat, csövet és sárgaréz huzalt. A detonáció helyétől mintegy 65 lépésre egy levelet is találtak (4. kép), melyben ez állt: „Munkások! Nincs jogotok, hát mi majd kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, a mi társaink mindenütt ott vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg! Ne féljetek, a benzin nem fogy el! (A fordító.)” [12]. Ebből minden kétséget kizárhatóan azt a következtetést lehetett akkor levonni, hogy a vonat ellen merényletet követtek el. Ugyanakkor a tettes kiléte egyelőre ismeretlen volt. Az aláírás is valószínűleg a félrevezetést szolgálta.

A közvélemény és a sajtó is a kommunisták művének tulajdonította az egészet. A robbantáshoz használt eszköz egy úgynevezett csőbomba volt, amely 1,5–2 kg-nyi, Salgótarjánból származó ekrazitot és két darab – bányákban használt – nitroglicerines gyutacsot tartalmazott. Ezeket egy berlini üzletben vásárolt 2 m-es csőben helyezték el. A vásárló erős akcentussal beszélte a németet, így a nyomozók szerint „az illető magyar kommunista szökevény”. Ennek tisztázása után a hatóságok azonnal nekiláttak a felelősök felkutatásának. A rendőrség előzetes véleménye alapján nem egy embert kellett keresni, hanem egy bűnszervezetet, hiszen az eset bonyolultsága és jól szervezettsége erre utalt: „a tettesek a robbantás végrehajtásánál nemcsak robbantás-technikai, hanem vasutüzemi szempontból is rendkivül nagy szakértelemről tettek tanubizonyságot”. Arra is fény derült, hogy a szerkezetet 22 óra 45 perc és 0 óra között helyezhették el, hiszen ekkorra már elment a grazi gyors, és ez volt a következő vonat. A külföldi elkövetőket sem zárták ki, vagy azt, hogy a merénylő azonnal elhagyta az országot. Ekkortájt Németországban, Romániában és Svédországban is előfordult hasonló terrorcselekmény [13].
A magyar politikai elitet is megrázta a merénylet. Károlyi Gyula miniszterelnök, Zsitvay Tibor, Keresztes-Fischer Ferenc és Gömbös Gyula miniszterek hétfőn tájékoztatták Horthy Miklós kormányzót a részletekről. Ennek következtében fokozott ellenőrzés kezdődött az országban, a kormány a nyomozás sikere érdekében 50 000 pengő pénzjutalmat is felajánlott, és kihirdette a statáriumot. Az áldozatok temetésére először Torbágyon (3 fő), majd 1931. december 17-én, a Vérmezőn (19 fő) került sor nemzeti gyász közepette, Horthy és az országos méltóságok rész­vételével. A MÁV külön megemlékezett saját halottjairól.