1987-ben, amikor fennállása 10. évfor­dulóját ünnepelte, fénykorát élte a főnök­ség. Addigra már saját és bérelt gépkocsikkal megoldódott a járműellátás. A gépesítettség terén komoly előrelépést jelentett a légkompresszorok és kiegészítő szerszámok, munkavédelmi motorcsónakok, a korrózióvédelmi munkákhoz pedig homokfúvó berendezés beszerzése.
Befejeződött a komáromi Barátság híd és a budapesti Déli összekötő vasúti Duna-híd jobb vágányú szerkezetének mázolása, elkezdődött a bal vágányú szerkezeté.

Az Igazgatóság vezetése az eredmények elismeréseként az évfordulóra emlékérmet készíttetett. Az érem egyik oldalán „MÁV Budapesti Igazgatóság 1987” felirat és a szárnyaskerék, a másik oldalon a „10 éves a Hídfenntartó Főnökség” feliratok között egy tenyérben tartott rácsos híd sziluettje látható – azt kifejezve, hogy jó kezekben vannak a budapesti vasúti hidak (9. ábra).
(Én – mivel az emlékérmet korlátozott számban kaptuk – a sajátomat az egyik nyugdíjba vonuló kollégámnak adtam. Nem sajnálom, jó helyre került.)
Ezután töretlen volt a fejlődés, a fenntartási munka mellett megtörténtek az első lépések a számítógéppel való ismerkedés területén is.

Az acélhidak évi 11-15 ezer m²-es korró­zióvédelme mellett 80-110 db híd­ge­rendacserét is elvégeztünk. Az acélhidakkal kapcsolatos munkák mellett évente számos boltozott híd megerősítési, bélelési és gyenge hídfalazatok köpenyezési munkája is elkészült.
A terület nagyságából és a hidak számából adódóan az évi 40 ezer m2-es mázolási igényt és minden tervszerűen ütemezett fenntartási feladatot a HF saját kapacitással nem tudta megoldani, egyéb pénzügyi forrás pedig nem állt rendelkezésre.
Véleményem szerint a hatalmas igény kielégítéséhez szükség lett volna más vállalkozások jelentős bevonására is, egy fenntartó szervezetet az adott időszakban és azt követően sem célszerű ilyen hatalmas kapacitásúra fejleszteni. (Nem biztos, hogy a saját szervezet által végzett munka mindig gazdaságosabb.)