A cikk szerzője:

Tóth Axel Roland osztályvezető
MÁV Zrt.

Nagyfolyami vasúti hidak alépítményei (1. rész) – Jellemző alépítményi hibák

Magyarország vasútvonalainak átjárhatósága szempontjából kiemelt stratégiai jelentőségűek a Duna- és a Tisza-­hidak. A nagyfolyami jelleg miatt általánosságban a 65–120 m támaszközű hidak koros alépítményei, eltakart alaptestei fokozott figyelmet és adott esetben megelőző beavatkozásokat igényelnek. A meghibásodás javításának tervezése, a megfelelő műszaki tartalom megválasztása céljából elengedhetetlen a jellemző hibák ismerete, illetve hasznos lehet a már elvégzett beavatkozások összefoglalása, értékelése. Ennek érdekében a Vasutak Együttműködési Szervezete, az OSZZSD V. Infrastruktúra és Jármű Bizottság 2015. évi, Alépítmény és műtárgyak című szakértői értekezletére készített információs anyag alapján összeállított cikksorozat első része a nagyfolyami hidak jellemző meghibásodásait, hibáit foglalja össze.

Történeti áttekintés

Magyarország első nagyfolyami vasúti hídját 1857-ben helyezték forgalomba a Tisza felett (szolnoki Tisza-híd). A teljes egészében fából épített híd 512 m-es hosszával a kor leghosszabb vasúti hídja volt. A fajármokon nyugvó szerkezet 1888-ig volt forgalomban, amikor is megépült Szolnoknál a vasszerkezetű híd, melynek pillérkiosztása már a mai hídszerkezetével volt azonos.
A Dunán Budapestnél 1877-ben adták át a folyó két partján működő, egymástól független több vasúttársaság hálózatát összekötő  hidat. A két, egyenként háromtámaszú, kétvágányú vasszerkezetből álló híd alapozását pneumatikus úton süllyesztett keszonok alkották.
Hazánk mai területén a XIX. század végén, a XX. század elején további 5 db Duna- és 7 db vasúti Tisza-híd épült. Ezek közül az 1. táblázatban nem szerepeltetjük a dunaföldvári Duna-hidat, mivel az ma már teljes egészében közúti célokat szolgál, továbbá a szegedi Tisza-hidat, amely a háborúban elpusztult, és újjáépítése a mai napig nem történt meg. A hidak történetét áttekintve megállapítható, hogy azok sorsa közel azonos volt: a történelmi események hatására szignifikáns egyezések figyelhetők meg az egy-másfél évszázados hidak életében.


Az első, faanyagból készült hidakat a századfordulón építették át vasszerkezetű hidakká, melyek zöme az I. világháború­ban elpusztult. A II. világháború egy híd­nak sem kegyelmezett, valamennyi nagyfolyami hidunkat lebombázták vagy fel­robbantották. A háború után – a prioritá­si sorrendnek és a gazdasági lehetőségeknek megfelelően – fokozatosan állították helyre a hidakat. Ez kezdetben ideiglenes jelleggel történt, általában fajármok alkalmazásával. A végleges helyreállítás elsőként Budapesten a déli Duna-hídnál (1. ábra) és a szolnoki Tisza-hídnál készült el, ennek eredményeként az ország újra átjárhatóvá vált vasúton.

1. ábra. A budapesti Összekötő vasúti híd (jelenlegi szerkezetek)

Az 1950-es évek közepéig a többi híd helyreállítása is megvalósult, a megsérült hídrészek javításával, pótlásával, vagy új acél áthidaló szerkezetek beépítésével. Egyes hidaknál az azóta eltelt időben is komoly beavatkozásokra került sor (pl. Budapesten az északi Duna-híd átépítése 2007–2008-ban vagy a szolnoki Tisza-híd átépítése 2014–2015-ben), azonban ezeknek a beavatkozásoknak általános jellemzője, hogy elsősorban az áthidaló szerkezetekre koncentráltak (kivéve a csongrádi Tisza-híd, mely 1986-ban a régi híd mellett kiszélesített pilléreken épült meg Soil-mec fúrt cölöpalapozással).

A cikk folytatódik, lapozás:12345Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2017 / 3. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©