Vaselemek alkalmazása vasúti hidakban 1839-től

Észak-Amerika innovációs szerepét a közúti és vasúti hídépítésben az úgynevezett kombinált fa- és vaselemekből álló rácsos hidak határozták meg. A vaselemek alkalmazásának mozgatórugója az egyre növekvő terhelés és a fenntartási költségek csökkentése volt [4].

Az 1840-es években átmenetként fokozatosan megjelent a vaselemek alkalmazása a fa mellett a vasúti hidakban. Az első szerkezeti kialakítás William Howe nevéhez fűződik, akinek a magasépítésben már bevált kialakításai alapján 1839-ben megépült az első Howe-féle rácsozású híd (4. ábra). A húzott függőleges rácsrudak kovácsoltvasból készültek [4], amelyeket szorító anyák segítségével utófeszítettek a két fa övrúd összetartására. A kezdetben X alakban elhelyezett diagonális elemek közül a húzottak szimpla, míg a nyomottak duplázott keresztmetszettel készültek. A típus fejlődése során a húzott diagonális elemeket elhagyták. A két különféle anyag alkalmazása miatt ezeket kombinált szerkezeteknek nevezték. A faelemek védelme miatt az első ilyen hidak fedett kialakítással készültek, a Western Railroad of Massachusetts részeként. Az első alkalmazás a Quaboag folyó felett vezette át a vasúti forgalmat Warren településnél.
Az első sikeres próbálkozáson felbuzdulva Howe számos megbízást kapott, köztük egy sokkal nagyobb támaszközű, a Western Railroadhoz tartozó Connecticut folyó feletti híd megtervezését a massachusettsi Springfieldnél [4], melynek terve az 5. ábrán látható. A hétnyílású, folytatólagos többtámaszú hidat 1840-ben adták át a forgalomnak. A diagonális fa rácsrudak két függőleges húzott kovácsoltvas elemet fogtak át. A 6. ábra egy tipikus Howe-féle kialakítást mutat be.
Az elkövetkező két évtizedben ezrével alkalmazták ezt a szerkezeti kialakítást, melynek oka a fa és a vas gazdaságos kombinációja, a könnyű szerelhetőség és a kedvező csomóponti kialakítás volt. Amerikai mintára számos országban, köztük Németországban és Oroszországban is rendszeresen alkalmazták ezt a szerkezeti kialakítást. A hídtípus meghatározó szerepet játszott az amerikai vasút korai fejlődésében, és mindaddig a legelterjedtebb és leggazdaságosabb szerkezeti kialakítás volt, míg meg nem jelentek és el nem terjedtek a nagyobb teherbírású vasból, majd acélból készült hidak.
Thomas és Caleb Pratt 1842-ben szintén kidolgoztak egy új kombinált szerkezeti koncepciót, mely a fordítottja volt a Howe-féle kialakításnak. A függőleges nyomott elemek fából, míg a diagonális húzott elemek kovácsoltvasból készültek. E szerkezet inkább a XIX. század utolsó negyedében és a XX. században terjedt el az acélhidak építésekor, mivel a diagonális vaselem kapcsolatának kialakítása nagyon nehézkesnek bizonyult [4].