A vasútvonal kialakulásának előzményei

Az 1836. XXV. törvénycikk alatt bejegyzett első magyar vasúti törvény 13 vasútvonal építését irányozta elő. Az 1839-ben létrehozott, de csak az 1844-ben elfogadott alapító okirattal törvényesített Magyar Középponti Vasúttársaság az 1-es számú vasútvonal építésével kezdte tevékenységét, amelyet az 1848/1849-es szabadságharc leverését követően az Osztrák Államvasút Társaság fejezett be. A vonal építési szakaszai és forgalomba helyezési időpontjaik az alábbiak voltak:
Bécs–Gensendorf**: 1839.
Pest–Vác: 1846. 07. 15.
Gensendorf–Marchegg: 1847.
Pozsony–Marchegg oh.: 1848. 08. 20.
Vác–Párkány: 1850. 12. 16.
Párkány–Pozsony: 1851. 04. 06.
Pest–Szolnok: 1847. 09. 01.
Az Osztrák Államvasút Társaság Ceglédtől Szegeden és Temesváron át a dél-erdélyi bányák felé „vették az irányt”:
Cegléd–Félegyháza: 1853. 09. 03. (DKÁV)
Félegyháza–Szeged: 1854. 03. 04. (DKÁV)
Szolnoktól a Tiszántúlon a Tisza Vidéki Vasút (TVV) építette vonalait 1856-tól Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Kassa, illetve Arad és Nagyvárad irányába.

Vasút és erődítmény

Komárom a Duna bal partján fekvő ezeréves magyar város. Többek közt Jókai Mór (1825–1904) neves írónk szülővárosa. Vele átellenben, a Duna jobb partján Szőny település feküdt, egyike a legrégibb Magyarország területén lévő településeknek. Már a történelem előtti korban, a kő- és bronzkorszakban is lakott hely volt, fontos katonai szerepvállalással. Az osztrák kormány a szabadságharc leverését követően a Duna vízi forgalmát ellenőrző, Bécset védő katonai bázist épített ki a már sok száz éves erődítmény felújításával, bővítésével. A hajóhad a kedvezőbb fekvésű Komáromban állomásozott, míg a javítóbázis a szőnyi oldalon épült ki. A két oldal közötti forgalom Révvel történt. Az átkelés eszköze a Dunán és a Tiszán még ma is használatos vízi jármű, a komp volt. A kompátkelés fő bázisa a komáromi oldalon volt, innen ered a Rév-Komárom megnevezés.
A mindkét oldalon kiépített katonai erődrendszer ezeréves színes múlttal bír. Meg kell említeni, hogy az 1848/1849-es szabadságharc során, csak az aradi vértanúk kivégzése után, volt kénytelen kapitulálni Klapka György várkapitány az osztrák haderő előtt.
A vár átadása, majd megerősítése után, a vasút térhódításával az osztrák kormány valószínűleg azért építette vasútvonalát Bécs–Győr (1855. 12. 14.), majd Győr–Uj-Szőny között (1856. 08. 10), hogy az erőd könnyebben, gyorsabban megközelíthető legyen.
Az 1848/1849-es szabadságharc leverése után az osztrák tábornoki kar és a nyugat-dunántúli tőkével rendelkező nagybirtokosok vasútvonal-építési terveket „szövögettek”.
A Pesti Napló 1855. december 6-ai számában a következő olvasható: „Bétsből vesszük a hírt, miként hazánk főnemességének több tagja társulatot alakított, mely a győri vasútnak a török határszélig vitelére vállalkozik. E nagyszerű vállalat engedélyének megnyerésére a szükséges lépések megtétettek. ...A munkába veendő Nándorfehérvár – stanbuli vasút építésével egy időben kezdhetnék meg a hosszú vonal két végén az építést, s hazánk, s a birodalmi főváros folytonos és közvetlen összeköttetésbe lépne a kelet legfontosabb piaczával.”
A Pesti Napló 1855. december 13-ai számából: „Nemrég azon tudósítást közöltük, miszerint a leggazdagabb magyar mágnásokból bizottmány alakult, hogy egy részvénytársulatot hozzon létre egy Győrből a török határszélre vezető vaspálya építésére. Biztos tudósítás szerint ma ezen szerződés az említett urak által aláíratott. ...Tegnap délben az alapító bizottmány küldöttségének szerencséje volt Ő császári-királyi Apostoli Fölsége által rendkívüli kegyességgel fogadtatni, s miután a részvénytársulat tökéletesen megalakult, szabad leend talán a pályát »Ferencz József Császár Keleti Pályának« nevezni.”

A vasútvonal építése

Az események felgyorsultak, és gróf Zichy Edmundot választották meg elnökül a társaság definitív megalakulásáig.
Báró Sina Simon (görög származású bécsi bankár) kezdeményezése alapján 1856. március 5-én létrehozták a Császári-Királyi Ferencz József Keleti Magán Vasúttársaságot, németül: „Kaiserliche und königliche privilegierte kaiser Franz Josepf Orientbn Gesellschaft”.
Építési terveik címlapján az 1. ábra szerint jelent meg.

Programjuk alapján 1856. április 12-én született meg az előzetes építési engedély. Az engedélyben szereplő vonalak építését követően 1870-től 99 évi üzemeltetési engedélyt kapott a vasúttársaság.
Az építési engedélyt a „bétsi császári-királyi kereskedelmi ministérium” 1856. augusztus 26-án kelt, 3226. számú rendeletében adta ki, amelyet őfelsége Ferencz József császár 1856. október 6-án kelt aláírásával „szentesített”.
Építési terveik összefoglaló térképe a 2. ábrán látható.

A kiadott építési engedély birtokában megkezdhették a szükséges anyagok, eszközök versenytárgyaláson való beszerzését, a munkálatok kivitelezését. Az építési ügyeket a német származású Karl von Etzel hadmérnök vezette. A terveket, alapító okiratokat tartalmazó ónhengert a Buda–Ofen pályaudvar területén helyezték el, amelyet a Déli pályaudvar átépítése során 1974. június 27-én találtak meg véletlenül! Azóta ismert e fenti térkép és az ónhenger tartalma.
Vasútvonalaink történetét illetően ez az egyetlen ismert alapítólevél.
A vasúttársaság eredményesen tevékenykedhetett, mivel az osztrák területen levő vasútvonalak építésében érdekelt bankárok csoportja szemet vetett rájuk társaságukba való beolvasztási célzattal.
1858 szeptemberében a bécsi tőzsdén jelentős árfolyamesés volt, de érdekességként az ismertetett vasútvonal értékpapírjai „jó áron mozogtak”. A bankárok ügyeskedésén a vasúttársaság vezetői átláttak és a bekebelezéstől félvén, részvénypapírjaikat eladták a rájuk leselkedőknek. Megnyílt az út Európa akkori legnagyobb vállalkozásához.
1858. november 10-én a bécsi Zeneegylet nagytermében tartott rendkívüli közgyűlésen a Keleti Vasútnak fuzionálni kellett öt osztrák, már unióban levő vasúttársasággal. 1858. december 11-étől a társaság új neve: Császári és Királyi Magán Déli-Állami, Lombard-Velenczei és Középolaszországi Vasúttársaság. Né­me­tül: „Kaiserliche und Königliche pri­vi­legiert Südliche Staats, Lombardisch-Ve­ne­tianische und Centrálitalienische Eisen­bahn Gesselschaft”.