A pörbölyi tragédia

Egy hideg téli pénteken, 1993. február 12-én, a Bátaszék–Baja–Kiskunhalas-vonal Pörböly és Alsónyék közötti nyékipusztai vasúti átjárójában mérhetetlenül nagy és fájó katasztrófa történt. A Tolna megyei pörbölyi gyermekeket a bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskolába szállító menetrend szerinti Gemenc Volán autóbusza megállás nélkül hajtott egy olyan vasúti kereszteződésbe, amelynek jelzőlámpája a működéséhez szükséges akkumulátor hiánya miatt két hete nem működött [17]. A 7 óra 20 perckor a 7817-es, Kiskunhalasról Bátaszékre közlekedő vonat belerohant az Ikarus 266-os buszba. A szerelvény valósággal kettészelte az iskolabuszt. Hátsó felét megforgatta, és a vasúti töltés melletti mély, füves területre lökte (4. ábra). A busz első része a mozdony elején a homlokfelületére került, és a baleset helyétől 150 méterre ért földet (5. ábra). Kilenc gyermek a helyszínen életét vesztette, egy kislány, akire rádőlt a busz, még pénteken a szekszárdi kórházban, egy kisfiú pedig szombaton hajnalban hunyt el, egy kislány és a bajai kórházba szállított buszsofőr állapota is válságos volt. További tizennyolc gyermek pedig kórházba került, hatan közülük súlyos sérülésekkel. A tragédia helyszíne borzalmas képet mutatott.

A roncshalmaz a töltés szélén volt, amit az illetékesek hamar eltakarítottak. Az okkersárga műbőr üléshuzatok darabjai az árokban hevertek. A busz „úgy nézett ki, mint valami nyári kirándulókocsi torzója: a félbeszakadt fülkéről levált a fedél, az ablakok is odalettek, deréktól fölfelé szinte semmi”. Aki a gépjármű első felében ült, annak szinte esélye sem volt a túlélésre. Akik hátul ültek, megmenekültek. Egyikük kirepült a busz hátuljából, ő még aznap hazamehetett. A baleset másnapján további három kislányt engedtek haza a kórházból. Ők enyhébb agyrázkódással, kisebb zúzódásokkal megúszták az ütközést. Mihó Dóra közülük az egyik. Hátulról számolva a harmadik ülésen, az ütközési oldalon, a vezető mögötti sorban ült, így emlékezett vissza: „Mindenkinek fix helye volt a buszon, mindennap ugyanoda ültünk, így alakult ki. Én talán a bátyámnak köszönhetem az életemet, hiszen ő tavaly végzett a suliban, s én »örököltem« a helyét. Ezért is van, hogy a legtöbb áldozat alsós, nekik a busz elején, közepén van a helyük. Évenként, ahogy fölsőbb osztályba lépnek, úgy ülhetnek egyre hátrébb a kimaradók helyére.” Elmondása szerint nem nagyon figyeltek a vonatra. „Én azt sem tudom, hogy a buszvezető gyorsan hajtott-e vagy sem, csak azt hallottam, hogy valaki elkiabálja magát: Jön a vonat! Aztán egy másik hang: Most aztán puff. De ekkor már csattantunk is. Olyan gyorsan történt minden, hogy egyszerűen nincsenek részletek. A repülésből csak annyira emlékszem, hogy kétszer beütöttem a fejem a buszba, de nem tudtam kiesni, mert a lábam beszorult a karosszéria meg az ülés közé. Talán ez volt a szerencsém. A következő pillanatban már ott voltunk az árok fenekén, a töltés mellett, a vonat pedig robogott tovább a fél busszal és a társainkkal.” A vonat nem tudott már megállni, valósággal kettészabta a buszt. A karosszéria oldalára fordult, a talpfákba kétoldalt bele-belekapaszkodott az alváz. 250 betonaljat rongált meg a roncs, sok helyen ököl nagyságú darabot kihasítva belőle. Mivel az aljakat 60 cm-enként fektetik, ez éppen 150 métert jelentett. Ennyit tolta a mozdony a fél buszt maga előtt. Ennél még megrendítőbb a töltés mentén összegyűjtött kis cipők, sapkák, kesztyűk és tanszerek látványa. Pörböly egy 670 lakosú falu volt, amely gyászba borult az eset után. A település határát jelző helységnévtáblákon keresztbe átkötött fekete szalag és az ablakokban égő gyertyák jelezték a tragédiát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy influenzajárvány tombolt az országban, így a településen is, ezért mintegy 40 helyi gyermek nem ült buszra azon a napon. Ők megmenekültek! Általában 68 diákkal közlekedett ez a járat, a katasztrófa napján azonban csak 29-cel. A biztosító azonnali, 10 000 fo­rintos gyorssegélyben részesített minden érintett családot, azonban az elhunyt gyerekek életét ezzel már nem lehetett visszahozni.