Életrajz

Dr. Nemeskéri-Kiss Géza 1922. június 1-jén született Alcsúton. 1940-ben Pécsett, a Zrínyi Miklós Honvéd Főre­ál­iskolában érettségizett. Ezt követően a Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémián folytatott tanulmányokat, ahol 1942 decemberében hadnaggyá avatták (1. ábra). Az akadémia elvégzése után a szentendrei Görgey Artúr Honvéd Vasútépítő Ezredhez, majd 1944 márciusában a keleti frontra, a Kárpátok előterébe, Galíciába vezényelték. A háború végén Csehországban, Ceské Budojevice térségében hadifogságba esett, ahonnan lezárt marhavagonban Budapesten keresztül az ukrajnai Stalinovba szállították. A fogságban útépítési munkát és fakitermelést végzett fogolytársaival [1]. 1947 augusztusában egy lettországi táborból szabadult.1947 szeptemberében iratkozott be a Műegyetem mérnöki karára, ahol 1950 szeptemberében jeles mérnöki diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányai során nagy hatást gyakoroltak rá professzorai, elsősorban dr. Palotás László – akivel később több közös kutatási munkát is végeztek –, Jáky József, Korányi Imre, Oltay Károly, akik révén az elsajátított tudás egész életére meghatározóvá vált [2]. 2006-ban a Korányi-emlék­ülés és -szoborállítás alkalmával, meleg szavakkal emlékezett meg egykori tanáráról és példaképéről (2. ábra).

A háborús újjáépítés korszakában a végzős hallgatókat az egyetem irányította leendő munkahelyükre. Így került Nemeskéri-Kiss Géza a végszigorlat letétele után, a diploma megszerzése előtt, 1950-ben a MÁV-hoz, ahol a vezérigazgatóság hídosztályán kezdett dolgozni és nyugdíjba vonulásáig, 34 évig itt tevékenykedett.
A hídosztályon a mérnöki feladatok széles spektrumával találkozott. Kezdetben különféle tervezési feladatokkal bízták meg. Akkor volt időszerű a vasúti gyalogosfelüljárók, a betoncső átereszek, sín- és tartóbetétes, valamint a vasbeton teknőhidak mintaterveinek kidolgozása. 1952-ben az újpesti Duna-híd újjáépítésének irányításával bízták meg, az ott töltött három évet az önéletrajzában kitüntetésként említi [3]. A munka, a szorosan vett Duna-hídon kívül magában foglalta az újpesti kikötőági hidat és a Váci út feletti áthidalást is.
A vasbeton hidakkal 1960-tól kezdett behatóbban foglalkozni, így ő volt a felelőse a H.2. számú MÁV-utasításnak, amelynek 1984-ben megjelent utolsó korszerűsítése is az ő nevéhez fűződik.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a vasúti vasbeton hidak előregyártásának fejlesztésében és az oldalról besajtolt vasbeton műtárgyak technológiájában. Az ő javaslatára alkalmazta a MÁV 1972-ben először a tartóbetétes hidak korszerű számítási módszerét (az acéltartók és a beton együttdolgozásának figyelembevételét), világviszonylatban elsőként. E számítási módszer segítségével az ilyen típusú vasúti hidak gazdaságos építése 20-22 m fesztávolságig vált lehetővé.
Részt vett a vasúti hidak mintaterveinek kidolgozásában, valamint a hidakra vonatkozó MÁV-előírások és -utasítások kiadásában.
A BME Mérnöktovábbképző Intézet felkérésére több tanfolyamot vezetett. Tudományos konferenciák és szakmai összejövetelek népszerű, közkedvelt előadója volt, elsősorban technikatörténelmi témájú előadásaival (egykori szegedi Tisza-híd, Margit híd, újpesti Duna-híd stb.).
1967-ben vasbetonépítési szakmérnök lett, 1968-ban a BME-n műszaki doktori címet szerzett. Doktori értekezése is a vasbeton vasúti hidakkal volt kapcsolatos, az előre gyártott szerkezetek tervezési előírásait és beépítési módszereit dolgozta ki.
Német és francia felsőfokú nyelvismerete alapján több nemzetközi vasúti szervezet (UIC, OSzZsD) munkájában is részt vett a hídalbizottságban. Jelentős szakirodalmi tevékenységet végzett, mintegy 140 publikációja jelent meg a külföldi és magyar szakfolyóiratokban (például Deutsche Eisenbahntechnik, Sínek Világa, Közlekedéstudományi Szemle, Mélyépítés Tudományi Szemle).
1960-tól a Mélyépítés Tudományi Szemle szerkesztőbizottsági tagja volt; a nyugdíjba vonulásáig terjedő 24 évben sikerült elérnie, hogy csaknem minden számban vasúti hidakkal kapcsolatos tanulmány is megjelent.
A Magyar Szabványügyi Hivatal szakértőjeként éveken keresztül részt vett a betonra vonatkozó országos szabványok kidolgozásában. Számtalan kísérletet és kutatási témát irányított, amelyek lezárásaként értékes tanulmányok jelentek meg a Mélyépítés Tudományi Szemlében és a Sínek Világában.
Kutatási témái közül a legismertebbek:

• vasbeton hídszerkezetek repedésképződésének tanulmányozása;
• hegeszvas anyagú régi vasúti hidak anyagának vizsgálata;
• tartóbetétes vasúti hidak tényleges teherbírásának megállapítása, új tervezési irányelv kidolgozása;
• alsó pályás acélszerkezetű rácsos hídszerkezetek felső nyomott övének kihajlásvizsgálata;
• vasbeton hidak korróziójának vizsgálata;
• vasbeton keretszerkezetek vasúti pálya alatti átsajtolása.

A Hidász almanachban megjelent életrajzában kiemeli, hogy jelentős esemény volt szakmai életében két hosszabb tanulmányút: 1970-ben egy francia ösztöndíj keretében négy hónapig a francia vasutaknál (SNCF) a vasúti hídépítés különböző kérdéseinek tanulmányozására volt lehetősége, a szakmát irányító hídosztályon dolgozott, továbbá folyamatban lévő hídépítéseket és forgalomban lévő hidakat tekintett meg. Tapasztalatait a többi között a Sínek Világa cikkben dokumentálta [4]. Összefoglalásában megjegyzi, hogy a francia vasút hídosztályán szerzett ismeretei és a kapott gazdag dokumentáció felhasználásával a hazai hídépítést gazdagította. Például a meglévő, régi szerkezeteknél – amennyiben a vonatkozó feszültségmérések kedvező eredményűek – a megengedettnél 20%-kal magasabb „tűrt feszültség” is elfogadható. Tanulmány­útja kapcsán rámutatott a mi terveink hátrányaira, például a tartóbetétes teknőhidaknál. Ez alapján foglalkozott a hazai hídosztály a teknőhidak újfajta kialakításának megoldásával, a francia gyakorlat szerinti méretezéssel.
Nyílt pályás hidak hídgerendáinak rugalmas, könnyen hozzáférhető karbantartási megoldására is javaslatot tett a látottak alapján, még abban az évben a dombóvári III. számú Kapos-híd hídgerendacseréjénél alkalmazták ezt a megoldást. Ugyancsak javaslattal élt az ikertartós provizóriumok nagyobb sebességre alkalmassá tételére, mivel ez idő tájt jellemzően 20 km/h sebességű provizóriumokat alkalmaztak itthon.
Magyar közlekedési küldöttség tagjaként Észak-Vietnámba is eljuthatott. 1966-ban a háborúban lerombolt infrastruktúra helyreállítását segítette eszközökkel és szakmai iránymutatással a magyar állam. Az erről írt cikke a Sínek Világa szakfolyóiratban jelent meg [5].
Később hídvonalbiztosi teendőkkel is megbízták, a MÁV Pécsi Vasútigazgatóság hídépítési és hídfenntartási ügyeit intézte, de évekig volt a szegedi és a debreceni terület hídvonalbiztosa is.
Nemeskéri-Kiss Géza mindig az újdonságokhoz vonzódott, sokat gondolkodva azon, hogy min lehetne változtatni, módosítani, korszerűsíteni. Ezt bizonyítják azok a témák, amikkel foglalkozott. Ebben bizonyára nyelvismerete, külföldi szakmai fórumokon való részvétele segítette. A korszerű építési technológiák bevezetésével célja volt – ahogy a cikkeiben is leírja – a hazai építési lehetőségek kiterjesztése és gazdaságossági kérdések tanulmányozása is.

Szakirodalmi tevékenysége

Nemeskéri-Kiss Géza feldolgozta a háborúban felrobbantott Duna- és Tisza-hidak háború utáni ideiglenes jellegű helyreállításának történetét [6]. Figyelemre méltó cikkeket írt a Sínek Világában a hidak életéről, így az 1944-1945. évi harci cselekmények következtében a MÁV vonalhálózatán az esztelen pusztítások áldozatává vált hidakról. Ahol a hídállag adatait alapul véve a műtárgyak 8%-át, az összes híd nyílásának pedig több mint 50%-át kitevő hidat és átereszt robbantottak fel. Valamennyi Duna-, illetve Tisza-hídon kívül, a nagy támaszközű rácsos acélszerkezetek 85%-a, a gerinclemezes hídszerkezetek közel 30%-a pusztult el.
Részese volt a Magyar vasút históriai évkönyvek, valamint a Vasúttörténet című könyvsorozat megírásának. Ezekben számtalan tanulmánya jelent meg a vasúti hidak témakörében [7].
A Sínek Világa folyóiratban – ami akkor is, ma is műszaki közkincsnek tekinthető –, annak is a 10. évfolyamában, 1967-ben jelent meg a MÁV-nál újdonságnak számító első utófeszített recski vasbeton híd építéséről szóló cikke [8]. Ugyancsak a Sínek Világában megjelent cikkében foglalkozik az akkor újdonságnak számító teljes előregyártással készülő gyalogos-aluljáróval, amely elsőként Balatonlelle-felsőn 1970-ben épült, terveit a MÁVTI készítette a vasúti hídosztály által kidolgozott szerkezeti megoldások figyelembevételével. Az aluljáró építésénél a talajvíz állandó jelenlétével kellett számolni a vasúti pályaszint alatt 2,0 m-rel [9].
1973-ban, amikor hazánkban volt a nemzetközi „Előregyártás a mélyépítésben” című konferencia, már beszámolhattak erről [10]. De az erről szóló cikkében a nemzetközi eredményeket és a magyar vasúti hídszolgálat eredményeit is megismerhetjük. A helyszíni előregyártást felváltja az egyes központi telephelyeken történő munka. Beszámolt róla, hogy német tervek felhasználásával kidolgozták a lemezhidak előre gyártva készíthető ellenfalak kialakításának különböző hazai megoldásait.
Külföldi tapasztalatait osztotta meg a Sínek Világa olvasóival a Párizs–Lyon közötti nagy sebességű vasútvonal hídjairól [11].
Dr. Palotás László, dr. Träger Herbert, dr. Medved Gábor társszerzőjeként vett részt az egyik legismertebb hidász alapmű, a Hidak című könyv megírásában (3. ábra). A könyv később japánul is megjelent.
Szívesen foglalkozott régi, ma már forgalmon kívül lévő vagy már nem létező hidak történetének felkutatásával. Technikatörténeti írásai közül kiemelkedő az 1858-ban épült szegedi vasúti Tisza-híd és a biatorbágyi völgyhidak történetének feldolgozása. Írásai az adott mérnöki létesítmények históriáját a leghitelesebben ismertetik.

Közéleti tevékenysége

Rendszeresen felkérték nagyobb szakmai rendezvényen előadónak. Haláláig végezte a hídtörténeti kutatásokat, amelyek eredményeit konferenciákon ismertette [12]. A Vasúti Hidak Alapítvány által kiadott területi hidakat bemutató könyveiben is szerzőként dolgozott. Így például a Szegedi vasúti hidak című könyvben publikálta az Előre gyártott vasúti gyalogaluljáró építése oldalról való behúzással című cikket [13] (4. ábra).
1984-ben a Vasúti Hídosztály osztályvezető-helyetteseként ment nyugdíjba. Tevékenységét a Munka Érdemrend ezüst és bronz fokozatával jutalmazták, illetve Jáky József- és Korányi Imre-díjjal ismerte el a szakma. A Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választotta.
Nyugdíjba menetele után is támogatta szeretett szakmáját. Publikációs, oktatási tevékenysége sem szakadt meg. Támogató tagként a Vasúti Hidak Alapítvány (VHA) létrehozása mellé állt 1996-ban, és haláláig anyagilag is támogatta az alapítvány munkáját.