Vörös József

1951-et írtunk, én még pici gyermek, mindössze hatéves voltam, amikor találkoztam Nemeskéri-Kiss Géza bácsival. Történt ugyanis, hogy édesapám építésvezetőként irányította a siófoki gyalogos-felüljáró építését, és a szerkezet gőzdarus beemeléséhez elvitt engem is. Géza bácsi a MÁV Vezérigazgatóság részéről volt jelen az eseményen. Én csak arra emlékszem, hogy rendkívül kedves, barátságos ember volt, akinek arra is jutott ideje, hogy egy pici gyerekkel pár szót beszéljen.
Több mint ötven évvel később (ő már nyugdíjas, én már hídosztályvezető voltam) fölhívott telefonon, és azt kérdezte: „Józsikám! Hol van a siófoki gyalogos-felüljárónk?” Történt ugyanis, hogy egy rövid időre felújítási célból Budapestre szállítottuk a híd felszerkezetét. Ő átutazóban Siófokon a vonat ablakából kitekintve nem látta a felüljárót. Megnyugtattam Géza bácsit, hogy amint elkészül a felújítás, eredeti állapotában visszakerül a helyére. Így tartotta számon valamennyi kedves hídját.
Végtelenül szerény és udvarias ember volt. Nyugdíjasként bejárt a hídosztályra, elbeszélgetett a kollégákkal, kikérdezett mindenkit, mivel foglalkozik, és ha tudott, tanácsot adott vagy segített.
Dénes Oszkárt, az Ausztráliába emigrált, és ott komoly sikereket elért, elismert – egykor a MÁV Hídosztályon dolgozó – hidász mérnököt személyesen nem ismertem, Géza bácsi viszont rendszeresen levelezett vele. Ennek tudható be, hogy egy szép napon levelet kaptam Dénes Oszkártól. A levélváltásnak köszönhetően haláláig tartó barátság született köztünk, ami elsősorban Géza bácsi érdeme volt.
Az ő hivatali idejében a számítástechnika közel sem állt azon a szinten, mint 10-20 évvel később. Lenyűgözte őt az akkor éledő számítógépes hídgazdálkodási rendszer, a tervek digitalizálása vagy a műtárgyak fotóinak digitalizált mentése. Többször meg is jegyezte: „Milyen kár, hogy ezek nekem még nem álltak rendelkezésemre.”
Géza bácsi rengeteget fotózott. Az általa készített papírképeket és diafelvételeket rendszerezve, feliratozva adta át az alapítványnak. Rendszeretetére és a hidak szeretetére jellemző volt, hogy mindent gyűjtött korábbi munkájával kapcsolatban (legyen az újságcikk, korabeli rendelet vagy ügyiratmásolat). Ezeket rendezve, iratgyűjtőben hagyta ránk.
Rengeteget publikált, de soha nem volt féltékeny utódaira, akik írásaiból merítettek. A V4-ek szegedi konferenciáján előadást tartottam a régi szegedi hídról, és erről egy cikk is megjelent. Mivel a cikk alapját Géza bácsi írásai képezték, így megjelenés előtt elküldtem neki és kértem, hogy közös cikként jelenjen meg. Ő visszaküldte azzal, hogy annyi minden újdonság van a cikkben, hogy nyugodtan jelenjen meg az én nevem alatt.
Munkabírása és rendszeretete elismerést érdemel. Visszagondolva tudására, felhalmozott tapasztalataira, jellemére, embertársi szeretetére példaképként őrizzük emlékét szívünkben.

Zárszó

Álljon itt a Hidász almanach 2008. évi kiadásban megjelent gondolata, amit tanácsként ajánlott az őt követő fiataloknak:
„A most fiatal hidász kollégáknak azt kívánom elsősorban, hogy szeressék ezt a csodálatosan szép szakmát, és okozzon számukra mindig örömet a hidász tevékenység. Becsüljék meg a legkisebb jelentőségű hidászmunkát is, és igyekezzenek feladataikat mindig a leggondosabban ellátni. Legyenek türelmesek és megértők idős kollégáikhoz. Minden alkotásuk elégítse ki az esztétika alapvető követelményeit. Tanuljanak meg legalább egy, de inkább két idegen nyelvet magas szinten, hogy a külföldi szakirodalmat közvetlenül tanulmányozhassák, vagy rövidebb-hosszabb ideig külföldön is munkát vállalhassanak.” Munkáját a rendkívüli precízség, szakmai igényesség jellemezte. Munkatársaival szemben mindig segítőkész volt, elfoglaltságára hivatkozva soha nem utasított vissza szakmai megbízást vagy felkérést. Hazai és nemzetközi viszonylatban is a vasúti beton- és vasbeton szerkezetek legfőbb szakértője volt. A hidászértékek dokumentálásában elévülhetetlen érdemei vannak. Dr. Nemeskéri-Kiss Géza olyan, Magyarországon alkotó építőmérnök volt, akire az utókor mindig büszkén emlékezhet, születésének 100. évfordulóján tisztelettel hajtunk fejet előtte (15. ábra).