A cikk szerzője:

Kiss Józsefné nyugalmazott mérnök főtanácsos

Száz éve született Nemeskéri-Kiss Géza, a magyar vasúti hidászat kiemelkedő alakja

A magyar vasúti hídépítés bővelkedett nagy tudású, elismert szakemberekben. Róluk a hálás utókor szívesen megemlékezik, életútjukat, kiemelkedő munkáikat különböző cikkekben, kiadványokban, esetleg könyv formájában teszi közzé. Cikkünkben a 100 éve született Nemeskéri-Kiss Gézára emlékezünk, akinek munkássága a háborús pusztítás miatti hídhelyreállításokkal (Komárom, Újpest, Simontornya), a vasúti vasbeton szerkezetek előregyártásának hazai kezdeményezésével és fejlesztésével (kerethidak, teknőhidak, gyalogfelüljárók), tudományos kutatómunkával (repedésképződés, tartóbetétes vasbeton szerkezetek méretezéselmélete) és a széles körű szakirodalmi tevékenységgel jellemezhető.

A hídépítés területén elődeink kezdetben óvatosan fogadták a betonnak, az akkor még új építőanyagnak az alkalmazását. Ennek tudható be, hogy a beton felhasználásával tervezett hidakat csak az 1900-as évek első évtizedétől kezdtek építeni. Kiemelte, hogy az első vasúti vasbeton híd 1905-ben a Nyíregyháza–Dombrád keskeny nyomtávú vasúton a 92/3 szelvényben épült 4,9+8,8+4,9 m támaszközű, négytámaszú bordás lemezes szerkezetű híd, ami ma is jó állapotú, jelenleg gyalogosforgalom céljait szolgálja.
A 2006. évi BME-emlékülésre én állítottam össze egy PowerPoint vetítést, amelyben Géza bácsi a professzor úr vasúti hidakkal kapcsolatos munkásságát ismertette [14] (1. ábra). Ehhez a képi anyagot ő hozta. A nyitókép egy forgatókönyvet örökített meg az 1980. évi hídosztályi összejövetelről, amikor ő is és egykori tanára, dr. Korányi Imre is előadást tart az újpesti vasúti hídról (11. ábra). A 12. ábrán az egyetemi indexének egy oldala látható, amire bárki büszke lehetne.

11. ábra. Forgatókönyv (1980)12. ábra. Nemeskéri-Kiss műegyetemi indexe (1949)
2009-ben hallgathattuk meg tőle a 150 éve épült a szegedi Tisza-híd témájú előadást, a VII. Vasúti Hidász Találkozón, Kecskeméten, a szünet utáni első előadóként. Mivel a szünetre érkező süteményeskocsi útvonalán baleset volt, nem lehetett a szünetet időben megtartani. Rendezőként megkértem, hogy kezdje el még szünet előtt az előadást, amit első szóra megtett. Akkor 87 éves volt, a rugalmassága, a problémamegoldása máig emlékezetes. Részt vett a konferencia könyvszerkesztő bizottság munkájában, a záró ülésen készült képen látható (13. ábra).
Érdekesek voltak a történetei, amikor nyugdíjba menetele után szakmán kívüli tevékenységéről mesélt, ugyanis külföldi turistacsoportokat kísért idegenvezetőként Magyarországon.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123456Következő »

Irodalomjegyzék

  • [1] Lánchíd füzetek 12. Közúti és vasúti hidász almanach 2008. Első Lánchíd Bt. Mérnökportrék 154. oldal. Dr. Nemeskéri-Kiss Géza
  • [2] Vörös József. Megemlékezés Dr. Nemes­kéri-Kiss Gézáról. Hídépítők Lapja 2010;39:6.
  • [3] Nemeskéri-Kiss Géza. Az újpesti vasúti Duna-híd újjáépítése. Közlekedéstudományi Szemle 1955;10.
  • [4] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Franciaországi hídépítési tapasztalatok. Sínek Világa 1971;14(1):1.
  • [5] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Vietnámi vasutasok hősi helytállása. Sínek Világa 1967;10(1):34.
  • [6] Nemeskéri-Kiss Géza dr. Fejezetek a MÁV hídépítés történetéből. Vasúthistóriai évkönyv 1993. MÁV
  • [7] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Lerombolt vasúti hidak helyreállítása. Sínek Világa 1985;28(1):10.
  • [8] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. A MÁV első feszített betonhídjának építése. Sínek Világa 1967;10(1):3.
  • [9] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Talajvízben lévő vasúti aluljáró építése teljes előregyártással. Sínek Világa 1970;13(4):191.
  • [10] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Vasúti vasbeton hidak előregyártásának nemzetközi helyzete. Sínek Világa1973;16(4):63.
  • [11] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. A Párizs–Lyon közötti nagysebességű vasútvonal hídjai. Sínek Világa 1982;25(2):1.
  • [12] Vörös József. Az Infrastruktúra Albizottság megemlékezése. Előadás a MÁV História Bizottság 30 éves jubileumi, kibővített emlékülésén.
  • [13] Vasúti hidak a Szegedi igazgatóság területén Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Előregyártott vasúti gyalogaluljáró építése oldalról való behúzással.
  • [14] Dr. Nemeskéri-Kiss Géza. Korányi Imre vasúti hidakkal kapcsolatos munkássága. Sínek világa 2007;1-2:6.
  • [15] Zöldréti Ilona, Darvas Endre. Az Üllői úti vasúti híd rekonstrukciója. 1981. UVA/81.2042-81.2064/81.2063. –Lechner Tudásközpont, Dokumentációs Központ/Fotótár, Állomány.
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2022 / 2. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©