Egyik utolsó találkozásunkkor korábbi életének különös eseményeiről mesélt, megmutatta a hadifogságba vezető úton a szüleinek, magyar területen áthaladva írt, a marhavagon ablakán kidobott zúzottkő-darabka mellé csomagolt, megcímzett kis levelet. Ebben szerető szüleit értesíti, hogy orosz hadifogságba viszik, nem tudja, találkoznak-e még. A levelet végül is valaki a töltésoldalban megtalálta, és eljuttatta a szüleinek, akik azt megőrizték. Így sikerült azt nekünk 55 év után megmutatnia.

Piri Antal

Az Üllői úti vasúti híd építését (14. ábra) főépítésvezetőként irányítottam. A cölöpöket összefogó fejgerenda vasszerelésének megkezdése után kihívtak a helyszínre, hogy akadt egy „nagy probléma”. A helyszínen közölte a művezető, hogy a tervezett betonacélok elhelyezése nem lehetséges. Közösen átnéztük a vasalási tervet és sajnos igazat kellett adnom neki. A fővasakat és a távtartó kengyeleket még el lehetett helyezni, de a gerenda belsejében lévő vasak elhelyezése és megfelelő rögzítése igen nehézkesen történhetett. Arról még nem is beszéltünk, hogy a beton tömörítése lehetetlennek tűnt, mivel a vibrátort a sűrű vasalás miatt nem lehetett beengedni a gerenda belsejébe.
Kihívtam másnapra a tervezőt (Zöldréti Ilonka, sajnos, nem sokkal élte túl a híd elkészültét…), aki nem tudott mást mondani: A terv az érvényben lévő méretezési előírások szerint készült – hogy nem kivitelezhető, azt igen sajnálja, de nem változtathat a terven. A helyzetet az okozta, hogy a terv csak a statikai elveket vehette figyelembe, azt nem, hogy a rendkívül nagy keresztmetszetű betonacélok (45–60 mm) a terven szépen elfértek egymás mellett, mint vonalak, de a valóságban szinte összeértek. Elrendeltem, hogy szereljenek be egy körülbelül 6 méteres szakaszt a gerenda végén. Ez még viszonylag jól megoldható volt, mert a legalacsonyabb vasbetonszerelő (aki a belső vasakat helyezte el) a vasak rögzítése után ki tudott mászni a szakasz nyitott végén.

A helyzet megoldása érdekében a Híd­osztályhoz fordultam. Dr. Nemeskéri-Kiss Géza már másnap kijött a hídhoz és fejcsóválva megjegyezte: a papír sok mindent elbír. Megdicsérte a dolgozókat, amiért elkészítették a mintaszakaszt. Mint mondta: „Így könnyű dolgom van, csak keríts elő egy krétát nekem!” Felmászott az állványzaton és a krétával sorra jelölgette a betonacélokat. Lemászott és bejegyezte az építési naplóba: „A fejgerenda vasalása a terv szerint nem kivitelezhető. Az általam megjelölt betonacélokat szükséges elhelyezni, a többi mellőzhető!” Kezet szorított a művezetővel és velem, visszasétált a villamos megállójába, és ahogy jött, úgy távozott. Aki jelen volt, elképedve bámult a világba, és segédmunkásoktól a mérnökökig mindnyájan átszellemülten éreztük a nagy elme érintését. Jött, döntött, krétával vágva át a „gordiuszi betonacél csomót”. Aki ismerte – még ha csak a munkán keresztül is –, büszke lehetett, hiszen látott egy valódi mérnököt, egy példaadó embert.
Isten áldja odafenn, őrizzük emlékét idelenn!