Mivel az öntöttvas és a csavaranyag lineáris hőtágulási együtthatója azonosnak tekinthető, így a csavarorsókban kényszerfeszültségek megjelenésével nem kell számolni.

A csavarsorokban ébredő húzóerő alapján meghatározható a csavarorsóban ébredő húzófeszültség értéke is. A könyv [4] a kapcsolatot a csavar irányából közelíti meg és az öntött vas alapanyag vizsgálatától eltekint. Jellemzően az alkalmazott öntvényvastagság miatt a kigombolódás nem következhet be, de acélanyagú hegesztett tübbingek esetén ennek ellenőrzését is célszerű elvégezni. A [19] irodalom alapján megengedhető feszültségértéket is rendeltünk a vizsgálathoz. Teherbírási határállapotban a 17. képlet szerinti, míg tűzhatás során a 18. képlet szerinti követelményeknek kell megfelelnie a csavarkapcsolatnak.

ahol:
T: a csavarsorra ható húzóerő teherbírási határállapotban,
Tθ: a csavarsorra ható húzóerő tűzhatás során, θ hőmérséklet esetén,
n: a csavarok száma a csavarsorban,
d: a csavar hasznos átmérője,
fub: a csavar anyagának szakítószilárdsága,
γM2: az anyagjellemzőhöz tartozó parciális biztonsági tényező képlékeny törés esetén,
γM,fi: az anyagjellemzőhöz tartozó parciális biztonsági tényező tűzhatás esetén,
kb,θ: csökkentő tényező csavarkapcsolatokhoz.
A γM2 parciális biztonsági tényező értéke 1,25, míg a γM,fi értéke 1,00.
A csökkentő tényezők hőmérsékletfüggését a 11. ábra foglalja össze grafikusan, míg a jellemző értékek az 5. táblázatban találhatók meg. Annak érdekében, hogy hegesztett acéltübbingek ellenőrzése is elvégezhető legyen, nemcsak a csavarkapcsolathoz tartozó csökkentő tényezőket közöljük, hanem a hegesztett kapcsolatokra jellemzőket is.
Az 5. táblázat és a 11. ábra jelölései:
Θa: a szénacél hőmérséklete,
kb,Θ: csökkentő tényező csavarkapcsolatokhoz,
kw,Θ: csökkentő tényező hegesztett kapcsolatokhoz.

Vasbeton alagútfalazatok vizsgálata

Cikkünk készítése során igyekeztünk egy olyan eljárást létrehozni és bemutatni, amely támaszkodik a szabványokban rögzített háttérre [7] és képes az eddigi kutatásunk során felhalmozott tudás­anyag integrálására [1–3]. Ennek megfelelően esett választásunk a magasépítési gyakorlatban alkalmazott 500 °C-os izotermák módszere helyett a kevésbé ismert és alkalmazott zónák módszerére. Ezzel kapcsolatban a szabvány az alábbi összefoglalást teszi:
„Ez a módszer több munkát igényel, mint az 500 °C-os izotermák módszere, de sokkal megbízhatóbb, különösen oszlopok esetén. A módszer valamennyi teljesen kifejlett tűzhatás hőmérséklet-idő görbéje esetén alkalmazható, de az e szabvány szerinti adatok csak szabványos tűzhatás esetén érvényesek.”
Cikkünk írásakor a 12. ábrán látható kiindulási geometriából indultunk ki és az alapján mutatjuk be a szükséges vizsgálatokat. Munkánk során azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a betonfelület réteges leválása (spalling) nem következik be a tűzhatás során és így a szerkezet idő előtti tönkremenetelével nem kell számolni. A szabvány [7] alapján: „Az egyoldali tűzhatásnak kitett négyszögletes keresztmetszetek vastagságát w-re kell felvenni.” Cikkünkben a hagyományos betonacél armatúrát nélkülöző szálerősített betonszerkezetek vizsgálatától eltekintünk.