A cikk szerzője:

Vólentné Sárvári Piroska pályavasúti üzemeltetési főigazgató
MÁV Zrt.

Bemutatkozik a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatósága

Az utóbbi évek legnagyobb szervezeti változtatása történt 2013-ban, amikor egységes szakmai irányítás alá vonták össze a forgalom, a pályalétesítmény, a távbeszélő, az erősáram, a biztosítóberendezés szervezeteit, és megalakult a MÁV Zrt. Üzemeltetési Főigazgatósága. A több mint egy éve működő új szervezet a területi igazgatóságokkal szorosan együttműködve, összehangolt csapatmunkával végzi a vasúti pálya üzemeltetésének szerteágazó feladatait. Miként lapunkban már korábban is folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat a szervezeti változásokról, és egy-egy bemutatkozó cikk keretében ismertettük a vasúti pályával kapcsolatban munkálkodó szervezeteket, most – bővítve a kört – arra vállalkoztunk, hogy a Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság valamennyi osztályát és szervezeti egységét bemutassuk.

 

Kirilli Kálmán
Biztosítóberendezési Osztály

A Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Biztosítóberendezési Osztálya a MÁV Zrt. jelző- és biztosítóberendezései üzemeltetésének szakmai irányító szervezete.

A felügyelt berendezések

21. ábra. Mechanikus biztosítóberendezés blokkelemeAz általunk felügyelt berendezések köre igen széles: az egyszerű váltózáras védelmi megoldásoktól a különféle sorompókon, a jelző- és biztosítóberendezések több mint százéves fejlődését tükröző (21. ábra), igen vegyes műszaki színvonalú berendezéseken keresztül (22. ábra) egészen a legkorszerűbb elektronikus rendszerekig terjed, és sok esetben a szigorúan vett biztosítóberendezési funkciók (vonatvágányutak biztosítása) megvalósításán túl egész sor automatizálási, forgalomszervezési célú feladatot is ellátnak (23. ábra).
Szakmai felügyeletünk alá tartoznak egyebek között a vágányfék berendezések, a központi forgalom-ellenőrző, illetve központi forgalomirányító berendezések is, és a legújabb fejlesztések során a MÁV-hálózatra telepítendő hőnfutásjelző, tengelyterhelés-mérő, rakszelvény-ellenőrző be­rendezések is szakterületünk állagába és üzemeltetésébe fognak kerülni.

Szabályozási, fejlesztési, üzemeltetési feladatok

A Biztosítóberendezési Osztály feladata a fenti berendezésállomány üzemeltetéséhez szükséges vasúti szabályozások kiadása, a mű­szaki-fejlesztési irányok meghatározása, az új rendszerek bevezetéséhez szükséges feltétfüzetek kidolgoztatása, illetve kidolgozása, a hatósági egyeztetések és a bevezetéssel kapcsolatos műszaki biztonsági feladatok koordinálása. Az új rendszerek közül ki kell emelnünk az elmúlt években a vasúthálózaton telepített, de sok vonatkozásban állandóan fejlesztett elektronikus biztosítóberendezések létesítését, az elektronikus sorompóberendezések rend­szerbe állítását, a vasútüzem és a for­ga­­lom­sza­bá­lyo­zás szempontjából is lé­nye­ges mérföldkőnek számító ETCS vo­nat­befolyásoló rendszer magyarországi be­vezetését.
Osztályunk aktívan közreműködik az európai források felhasználásával megvalósuló vonalrekonstrukciós projektekben, munkájának jelentős részét teszi ki az engedélyezési tervek, tendertervek, előtervek felülvizsgálata, jóváhagyása. Aktívan részt veszünk a MÁV által kezelt EU-s társ­finanszírozású projektek előkészítésében, tenderezési eljárásában, szakmai koordinálásában.

22. ábra. Domino–70-es berendezés állványsoraA jelző- és biztosítóberendezések létesítése, üzemeltetése során felmerülő problémák, egyedi elvi szabályozási feladatok megoldása, az elkészült és a vizsgálatok során megfelelőnek minősült berendezések üzemengedélyének kiadása is osztályunk feladata.
Fontos – bár sajnos a kelleténél ritkábban gyakorolt – feladatunk a külszolgálat tevékenységének ellenőrzése.

Kapcsolat a társszolgálatokkal

A szakmai társosztályokkal együttműködve valósítjuk meg a komplex vasúti infrastruktúra jelző- és biztosítóberendezéseket érintő kapcsolódási pontjainak egyeztetését. A pályafenntartási szakszolgálattal különösen a váltók szerkezeti elemeivel kapcsolatban, az erősáramú területen az energiaellátás, a földelési rendszerek és a távvezérléssel kapcsolatos kérdésekben kell együttműködni. Az új biztosítóberendezések egyre kevésbé tekinthetők elszigetelt berendezéseknek. Mind több szálon és mind szorosabban kapcsolódnak a szomszédos állomások, távvezérlő központok berendezéseihez, a társszolgálatok által üzemeltetett rendszerekhez. A vonatbefolyásolás jövőbeni technikáját képviselő ETCS L2 szint pedig a rádiós adatátvitel felhasználásával egy teljesen új, komplex műszaki rendszert, a mozdonyvezetők sokoldalú gépi támogatásával magasabb biztonsági szintet képez.
A Biztosítóberendezési Osztály – a Pá­lya­vasúti Üzemeltetési Főigazgatóság szer­ve­ze­ti egységeként – természetesen nem csak a jelző- és biztosítóberendezések szűken vett műszaki kialakítási kérdéseivel foglalkozik. Részt veszünk a társszolgálatok utasításai, valamint az általánosabb vállalati szabályozások kidolgozásában, a szakmát érintő előterjesztések véleményezésében, a pályavasúti célok megfogalmazásában és bizonyos adatszolgáltatások teljesítésében.

Szervezet, létszám

A Biztosítóberendezési Osztály létszáma az elmúlt években jelentősen megfogyatkozott, a korábbinak közel felére, 8 főre csökkent. Ebből a csökkentett létszámból is egy fő ellátja a Távközlési Osztály és az Erősáramú Osztály ügyviteli feladatait.
A fejlesztések, általunk szakmailag felügyelt beruházások száma számottevően megnőtt. A sokrétű szakmai munkát korábban sem tudta a Biztosítóberendezési Osztály egyedül ellátni, a TEB Központ biztosítóberendezési szakembereivel régebben is szorosan együttműködtünk, ám az utóbbi időben még fokozottabban kell támaszkodnunk az ő szakmai tudásukra és közreműködésükre. Az elmúlt másfél év átszervezései során a biztosítóberendezési jóváhagyási jogkörök egy része a Területi Központhoz, egy része a Fejlesztési és Beruházási Főigazgatósághoz került. Ez a hatáskör-módosítás azonban nem szünteti meg a Biztosítóberendezési Osztály szakmai felügyeletét, az elektronikus biztosítóberendezések, ETCS rendszerek, továbbá a MÁV-nál még be nem vezetett berendezésrészek, megoldások jóváhagyása, a speciálisabb egyedi ügyek kezelése továbbra is a Biztosítóberendezési Osztály hatásköre. A szerteágazó műszaki terület sokrétű, MÁV-on kívüli kapcsolatot is szükségessé tesz. A nagy volumenű beruházási munkákat irányító Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-n kívül a vasúti hatósággal, tanúsító szervezetekkel, biztosítóberendezési fejlesztéseket folytató vállalkozókkal és nemzetközi szervezetekkel is együtt kell működnünk.

23. ábra. Központi forgalomirányítási központ (KÖFI), Fonyód
Az osztályon belül a szakmai feladatok felosztásának két szempontja:

  • földrajzi terület szerint (területi igazgatóságok, illetve vonalrekonstrukciók földrajzi kiterjedéséhez igazodóan),
  • berendezéstípusok, rendszertechnikák szerint.

Sajnos egyes szerkezeti elemeknek, ritkább berendezéseknek nincs azokat szükséges mélységben ismerő „gazdája”, ezekben az esetekben még inkább támaszkodunk a TEB Központ, illetve a területi igazgatóságok munkatársaira.

Egyéb feladatok

Nemcsak a múltra és a jelenre, hanem a jövőre is gondolnunk kell: a biztosító­berendezési szakmát művelő kollégák képzésére és szakmai fejlődésére. Ennek érdekében osztályunk nemcsak az oktatási programok kidolgozásában vesz részt, hanem az oktatási feltételek javításában és konkrét tanfolyamokon előadóként is. A Vas­úti Vizsgaközpont megalakulásával új rendszerű hatósági vizsgáztatásokon kényszerülünk részt venni. Az ifjú mérnökök felsőfokú biztosítóberendezési szakvizsgájukat is osztályunkon teszik le.
A digitális technika terjedésével egyre több bejelentés érkezik a MÁV-hoz a sorompóberendezések problémái miatt. Ezek megválaszolása külső fél részére a Kommunikációs Igazgatóság feladata, ám a válasz szakmai alátámasztásához többnyire tőlünk kérnek segítséget, és ilyenkor a bejelentett esemény, fennálló műszaki állapot kivizsgálására, indoklására a javasolt válasz fő tartalmának megfogalmazására gyakran csupán néhány óra áll a rendelkezésünkre.
Meggyőződésünk, hogy a másfél évszázados vasút a jövőben is a közlekedés meghatározó ágazata lesz. Az elmúlt évtizedek hazai és külföldi tapasztalata azt mutatja, hogy a biztosítóberendezések a vasút biztonságának, megbízhatóságának és hatékony működtetésének egyre fontosabb tényezője, ezért szakmánkra is mind nagyobb felelősség hárul.

A cikk folytatódik, lapozás:« Előző123456789Következő »
A teljes cikket megtalálja a folyóirat 2014 / 4. számában.
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.
A hozzászólások megtekintéséhez vagy új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Sínek Világa A Magyar Államvasútak Zrt. pálya és hídszakmai folyóirata
http://www.sinekvilaga.hu | ©