Rovatok 2015-től
Rovatok
- Bemutatkozás »
- Fejlesztés beruházás »
- Informatika »
- Korszerűsítés »
- Környezetvédelem »
- Közlekedésbiztonság »
- Közlekedéstörténet »
- Kutatás »
- Megemlékezés »
- Méréstechnika »
- Mérnöki ismeretek »
- Minőségbiztosítás »
- Szabályzatok »
- Technológia »
- Egyéb »
Szerzői segédlet
A Sínek Világa folyóirat szerzőinek összeállított szempontok és segédlet.
Tovább »Magyarországi kisvasutak (11. rész) – A Lillafüredi Állami Erdei Vasút műtárgyai
A Lillafüredi Állami Erdei Vasút története
Már a múlt század első évtizedében tervezték a Bükkben lévő kincstári erdőbirtokokból a fa szállításának könnyebbé tételére kisvasút építését, de az I. világháború kitörése ezt megakadályozta. A trianoni „békeparanccsal” azonban egy csapásra „külföldre” kerültek a felvidéki és erdélyi rengetegek. A bükki kisvasút építése az Északi-középhegység fáinak hasznosítása miatt újból előtérbe került, és szabad utat is kapott. A Szinvavölgyi Erdei Vasút (SZEV) építését az I. világháború harmadik évében határozták el. A nyomvonal tervezésére a megbízást Stern Zsigmond és testvére, Stern Imre budapesti tervezőirodája kapta.
Az építés Lillafüreden, 1920. február 4-én kezdődött, és november 4-éig tartott. Alig 9 hónap alatt a SZEV Miskolc-Fáskert–Diósgyőr–Lillafüred–Garadna 17,7 km hosszú fővonala elkészült.
A 13 kg/fm tömegű síneket tölgy talpfákra, a talpfákat kohósalakba fektették. A legnagyobb emelkedést 38,3‰-ben állapították meg, a legkisebb ívsugarat 50 m-re tervezték. A tervezőknek dilemmát jelentett a Mélyvölgyi szakasz, melyet a „völgyfő” megkerülésével próbáltak megoldani. Ez azonban óriási földmunkával, hegyek megmozgatásával, esetleg egy harmadik alagút építésével járt volna. Ekkor került „képbe” az egykori I. világháborút is megjárt fiatal utász-mérnök, Modrovich Ferenc, aki, átvágva a gordiuszi csomót, megtervezte a Mélyvölgyi, ún. Gerber-tartós, három betonpillérre támaszkodó, 64 m hosszú, ma is álló völgyhidat. Itteni munkásságának már ez az első momentuma is jelentős haszonnal járt, hisz elképzelése jóvoltából több kilométeres pályaszakasz építése és rengeteg földmunka vált szükségtelenné. A kezdőpont (Miskolc) felől 112 m, a végpont (Garadna) felől pedig egy 120 m hosszúságú alagutat is építettek. 1920. november 14-én az első, fával megrakott szerelvény befutott Garadnáról a Miskolc központjához közeli Fáskertbe. A forgalom számára két MÁVAG gyártású négycsatlós gőzmozdonyt (1. ábra) és huszonhét nyitott, forgózsámolyos teherkocsit vásároltak. A járművek telephelye Majláth állomáson épült meg.
1921/22-ben szárnyvonalakkal bővítették a fővonalat (2. ábra). Elsőnek építették meg a 3 km hosszú Majláth–Ládi fatelep vonalat, ezzel megteremtették a fővasúttal való összeköttetést. Utána készült el a Lillafüred–Kerekhegy vonal. A következő szakasz a 11 km hosszú Diósgyőri Papírgyár–Mahóca szakasz volt Parasznyai szárnyvonal néven, majd a 4,4 km-es Tatárároki szakasz épült meg a Ládi fatelep–Vásárhelyi rakodó között (itt 55‰-es emelkedés is előfordult).
1924. május 3-án a kereskedelemügyi miniszter engedélyezte a személyszállítást Lillafüred és Fáskert, majd később Lillafüred és Szent Anna tér, valamint Garadna között. A kezdeti időkben a személyszállítást – kisebb átalakításokkal – a meglevő, a teherforgalomban részt vevő kocsikba helyezett padokkal oldották meg, s ezzel készen állt a nyitott, nyári személykocsi. Az utazási igények növekedése, a személyszállítás feltételeinek javítása érdekében az akkori Földmívelési Minisztérium engedélyezte a SZEV-nek, hogy négy, a Magyar Waggon és Gépgyár által készített ún. Diamond forgóvázas pőrekocsiját az Orenstein&Koppel Magyar Rt. pestszentlőrinci gyárában személyszállításra átalakíttathassa (ezek a járművek jelenleg 351-354-es pályaszámmal, 80 év múltán is közlekednek).
1927-ben megkezdődött a Palotaszálló építése, ezzel kilátásba került a személyforgalom fejlesztése. Elkészült Miskolcon a Fáskert–Szent Anna-templom szakasz a bevezető vonal hosszabbításaként. Lillafüreden állomásépületet emeltek, a salakágyazatot kavicságyazatra cserélték.
1929 májusában a kereskedelmi miniszter kezdeményezi, hogy a „Szinvavölgyi Erdei Vasút elnevezés Lillafüredi Állami Erdei Vasutak, rövidítve L.Á.E.V. szöveggel állapíttassék meg”, így született meg a LÁEV. Ebben az időben napi 900 utast, ugyanakkor 54 teherkocsinyi tűzifát, 24 kocsi rönkfát és 4 kocsi szenet meg cellulózt szállítottak. Az utasok száma évente 300 ezerre volt tehető. Ez a tíz év volt a LÁEV első fénykora.
1940-ben aztán megépült a parasznyai szárnyvonal 4 km-es folytatása, a Mahóca–Taksalápa szakasz. 1946/47-ben érte el mai kiépítettségét a parasznyai szárny, elérkezve Farkasgödör–Örvénykőre. 1947–48-ban dr. Sali Emil erdőmérnök tervei alapján megépült a Taksalápa–Tízesbérc–Farkasgödör–Örvénykő vonalszakasz is, mellyel a parasznyai szárnyvonal több mint 17 km-re bővült.
Irodalomjegyzék
- [1] http://www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=663&rfa=50 (2015.07.03.)
- [2] http://www.laev.hu/index.php/a-laev-tortenete (2015.07.03.)
- [3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Lillafüredi_Állami_Erdei_Vasút (2015.07.03.)
Ha szeretne rendszeresen hozzájutni a legfrisebb számokhoz, fizessen elő a folyóiratra.